A londoni alakulat az óriási januári költekezés ellenére is csupán a tizedik helyet foglalja el a Premier League-ben, legutóbbi öt mérkőzéséből ráadásul mindössze egyet tudott megnyerni – hiába azonban a rossz forma, eddig arról lehetett olvasni, miszerint Todd Boehly tulajdonos egyértelműen kitart Graham Potter vezetőedző mellett, s nem szándékozik váltani a kispadon.
A brit média kedden viszont már ennek az ellenkezőjéről számolt be: Graeme Bailey, a 90min Football, TeamTalk és az Anfield Watch munkatársa úgy tudja, a Chelsea vezetősége nem egységes, ami az edzőkérdést illeti, sokan nem hisznek benne, hogy Potter pálfordulást érhet el az együttessel, és llítólag maga Boehly is nyitott lenne a trénercserére, ám csak akkor bontaná fel Potter szerződését, amennyiben a háttérben meglenne a szóbeli megállapodás az utódjával.
Amennyiben igazak Bailey információi, akkor a klub fel is vette a kapcsolatot a legutóbb PSG-t irányító Mauricio Pochettinóval – igen ám, de az argentin szakember gyorsan el is utasította a londoniak megkeresését, mivel csak akkor térne vissza a pálya szélére, ha minden adott lenne a sikeres és nyugodt munkához, a bajnokságban igen nehéz helyzetben lévő Chelsea-nél viszont ezt nem érzi.
Pochettino tavaly júliusban távozott a Paris Saint-Germaintől, azóta nincs csapata, s az már biztosnak tűnik, hogy nem a Chelsea lesz a következő állomáshelye, a „kékeknek” így másik edző után kell nézniük.