Musorujsag
Élő Eredmények

A Real Madrid futballiskolájától ezúttal a Liverpool kapott ötöst

A Real Madrid futballiskolájától ezúttal a Liverpool kapott ötöst

m4sport.hu | Szerző: Miklós Patrik
Több szempontból is történelmi győzelmet aratott a Real Madrid a Liverpool otthonában a Bajnokok Ligája 2022/23-as szezon nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A spanyol csapat BL-teljesítményére lassan elfogynak a szavak, mi azonban mégis megpróbáltuk összefoglalni, hogyan, és mi is történt kedd este az Anfield Roadon.

Aranyszabály: sosem írhatja le senki a Real Madridot

Ismét megtörtént az, ami csak a tavalyi szezonban háromszor – korábban pedig számtalan alkalommal – előfordult már a Real Madriddal. A Bajnokok Ligája előző kiírásában a spanyol együttes a trófea egyik legnagyobb várományosával, a PSG-vel került össze a legjobb 16 között. Miután a párizsiak 1-0-ra megnyerték a párharc első meccsét, és a második találkozón is előnybe kerültek, jogosan bízhattak a továbbjutásban, ám Karim Benzema másképp gondolta, többek között a varázslatának köszönhetően végül ők jutottak a sorozat negyeddöntőjébe.

A Real Madrid játékosai ünnepelnek a BL-trófeával a 2022-es döntő után (Fotó: EPA/Ronald Wittek)

A 8 között ismét szoros összecsapás várt a Realra, melyen a Chelsea volt az ellenfél. A londoniak a második meccsen 10 perccel a rendes játékidő vége előtt még továbbjutásra álltak, ám a spanyol együttes innen is tovább tudott menetelni hosszabbítás után. Akárcsak az elődöntő során, melyben a Manchester City következett, és bár Pep Guardiola csapata a második mérkőzés 89. percében még kétgólos előnyben volt, végül szintén hosszabbításban alulmaradt a rekordbajnok ellen.

Ezen előélet tudatában is, amikor Darwin Núnez szépségdíjas és Mohamed Szalah lesipuskás gólt szerez, és ezeknek köszönhetően 14 perc után kétgólos előnybe kerül a Liverpool az Anfielden, elbizonytalanodik az ember, pedig nincs oka, a Real Madrid bárhonnan talál megoldást. Arra azonban még a legelfogultabb Real-szurkolók sem számíthattak, ami végül bekövetkezett: egy rekordokkal teli, történelmi mérkőzésen Carlo Ancelotti fiai 5-2-re nyertek idegenben, és ezzel a szakadék szélénél is kijjebb sodorták Kloppékat.

Hol dőlhetett el a meccs, és talán a párharc is?

Az amerikai futballt kedvelők körében elterjedt mondás a “védelem bajnokságot nyer” kifejezés, ez – a keddi meccs példáján pedig ennek az ellenkezője – ugyanúgy igaz a futballra is. A Liverpool védelmének katasztrofális teljesítménye egyértelműen kulcs volt a Real Madrid kiütéses győzelmében.

Andy Robertsonnak nem sok dolga akadt – bár egy hatalmas mentést így is bemutatott az első félidő ráadásában, a skót játékosra jutó támadó, Rodrygo kevesebb lehetőséghez jutott a mérkőzésen, hiszen a túloldalon honfitársa, Vinícius Júnior egyértelműen ellopta a show-t, és kis túlzással azt csinált, amit szeretett volna védőjével, Trent Alexander-Arnolddal szemben, ezt jól mutatja a Real szupersztárjának akciótérképe is.

A Liverpool ellen is Vinícius volt a Real legveszélyesebb embere; a két gólja mellett volt még egy kapura lövése, összesen pedig 21 párharcot vívott, ami jól mutatja, hogy a Real az ő egy az egy elleni párharcaira építette fel a taktikát.​ (Fotó: m4sport.hu)

Amikor a Liverpool a BL idei kiírásának csoportkörében 4-1-es vereséget szenvedett a Napoli ellen, a Serie A listavezetője úgy nyert, hogy Trent Alexander-Arnoldot és Joe Gomezt vette célba a Liverpool védelmének jobb oldalán.

Miután hasonlóan cselekedtek a tavalyi párizsi Bajnokok Ligája-döntő megnyerésekor, nem volt meglepő, hogy Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője ugyanezt a taktikát alkalmazta az Anfielden is, a terv pedig ezúttal is sikeresnek bizonyult, hiszen a spanyol csapat első három gólját egyaránt azon oldali támadásaiból szerezte. Vinícius Júnior parádéjának eredménye egy – a Napoli elleni meccset követő – újabb háromgólos vereség lett, amivel a Liverpool legnagyobb nemzetközi vereségét szenvedte el hazai pályán, és klubrekordot jelentő öt gólt kapott egy találkozón a az elitsorozatban.

Történelmi este az Anfield Roadon (Fotó: EPA/Peter Powell)

Komoly különbség mutatkozott a két csapat középpályáján is. A Real Madrid két stabil kezdője nélkül kellett, hogy kivonuljon a You Will Never Walk Alone hallatára kedd este, hiszen míg Toni Kroos a kispadon helyt kapott, de 100%-os állapotról nem lehetett szó az ő kapcsán, addig Aurélien Tchouaméni betegsége miatt nem is utazott Liverpoolba, emiatt komoly döntések elé került Carlo Ancelotti, de a problémákat tökéletesen sikerült orvosolnia, már amennyiben beszélhetünk problémákról egy olyan esetben, mikor az aranylabdás Luka Modric, a fiatal tehetség Eduardo Camavinga és az idei szezonban bombaformában játszó Federico Valverde trió irányítja csapatodat.

Federico Valverdével nem volt bírás; a Real középpályása a két tizenhatos között gyakorlatilag mindkét félterületet bejátszotta a Liverpool ellen.​ Fotó: m4sport.hu

Ezzel a hármassal szemben a Liverpool középpályája esélytelennek bizonyult bármi is volt a feladat. Fabinho és Henderson, a két védekezőbb szellemiségű belső játékos pocsék napot fogott ki, a brazil szerelési kísérleteinek és párharcainak is csupán fele volt sikeres, de ugyanez mondható el angol partneréről is. Mellettük harmadikként a fiatal spanyol, Stefan Bajcetic szerepelt, aki bár rekordot döntött a meccsen, ugyanis 18 évesen és 122 naposan kezdett a hazaiaknál, ezzel pedig ő lett minden idők legfiatalabb kezdőjátékosa a Vörösök színeiben, a nyomást nem bírta túl jól, 65 átadásából mindössze 50 volt pontos, ez a 77%-os pontosság pedig a sorozat bármely szakaszában kevésnek számít, ilyen ellenfél ellen pedig végzetes is lehet.

A mérkőzés kulcsszereplői:

A madridiak középpályájának motorja, a horvát aranylabdás, Luka Modric ezúttal is pazar teljesítményt nyújtott. Régi bajtársának, Toni Kroosnak a hiányában sokan Modrictól várták a csapat irányítását, aki ezzel a feladattal könnyen megbirkózott. Egyik legnagyobb erőssége a passzolási képessége, melyből ezúttal is bőven profitáltak társai, Benzemának adott, csodálatos szólóját követő gólpasszát is beleszámítva 57 nyílt helyzetből indított átadásából 48 pontos volt.

A 37 éves labdarúgó a játék minden részén maradandót alkotott a Liverpool ellen. Amellett, hogy támadásban tökéletesen vezette csapatát, védekező feladatát is közel hiba nélkül abszolválta. Modric 6 védekező párharcát is megnyerte, emellett 8 alkalommal gyűjtött be szabad labdákat, és mindössze egy alkalommal tudtak közvetlen mellette elmenni. A varázsló ismét bizonyította, nem csak a borra igaz, hogy a idővel egyre jobb lesz.

Modric 37 évesen is a Real (egyik) nyerőembere tud lenni egy Liverpool elleni idegenbeli BL-meccsen az egyenes kieséses szakaszban. Modric ezúttal is uralta a középpályát, az 57 open play passzából pedig 48 sikeres volt.​ Fotó: m4sport.hu

A Real Madrid legnagyobb visszatérője a francia csatár, Karim Benzema volt. A szintén aranylabdás Real-játékos bevethetősége már a mérkőzés előtt komoly erősítés volt csapata számára, hiszen így Rodrygo visszakerülhetett eredeti posztjára, a pálya jobb szélére, míg Valverde visszacsúszhatott egy sorral a támadó trióból a középpályáig. Az igazi visszatérés azonban a második félidőben következett be.

Benzema a mérkőzés előtt már 324 perce gólképtelen volt a Bajnokok Ligájában, negatív sorozatát azonban megszakította, hiszen kétszer is betalált: először egy kissé szerencsésnek mondható megpattanó lövés következtében, majd a korábban már említett gyönyörű Modric-szóló végén.

Találataival több rekordot is megdöntött a 2022-ben az év legjobb játékosának választott támadó. Duplájával immáron hatszor volt eredményes a Liverpool ellen, ezzel ő szerezte a legtöbb gólt ellenük bármilyen nemzetközi kupasorozatot figyelembe véve. 6 góljából 4 az Anfielden született, ez szintén a legtöbb bármely játékos mutatója közül ebben a statisztikában.

Hatékonysága mellett mezőnyjátékára sem lehetett panasz, 91,2 %-os passzpontossága csapata egyik legjobbja volt, két helyzetnél is előkészítő szerepet vállalt, egyikből pedig gól is született Vinícius révén, így még egy gólpasszal is bekerült a mérkőzés jegyzőkönyvébe. Ennél szebb visszatérést nehezen lehetne elképzelni.

Benzema második góljánál (Fotó: EPA/Peter Powell)

Bár sokan Marcus Rashfordot említik a világ jelenlegi legjobb formájában lévő játékosának, komoly kihívója azért akad az angolnak, például a mérkőzés legjobbja, Vinícius Júnior. A brazil szélső hihetetlen formának örvend a Liverpool elleni meccseken, ötödik találkozóján már ötször volt eredményes, legemlékezetesebb találata tegnapi duplájától függetlenül természetesen a 2022-es párizsi döntő egyetlen gólja marad.

Vinícius ellenállhatatlan volt ezúttal is Jürgen Klopp csapatával szemben, 63 labdaérintése a legtöbb volt a mérkőzésen részt vevő támadók közül, 7 párharcot nyert meg ami az egész mezőny legjobb száma ebben a mutatóban, háromszor is szabálytalankodtak vele szemben és két gólja mellé még egy gólpasszt is jegyzett.

Figyelembe véve mindazokat a pályán kívüli kihívásokat, amelyekkel Vini Jr. továbbra is szembesül Spanyolországban az őt ért rasszista incidensek sorozatát követően, az, hogy képes volt ilyen magas színvonalú teljesítményt nyújtani, a 22 éves játékos bátorságát és elszántságát bizonyítja.

A történelmi győzelem során ő sem maradhatott valamilyen rekord nélkül. Szezonbeli 35. tétmeccsén elért 17. és 18. góljával Vinícius (22 évesen és 224 naposan) Johan Cruyff (19 évesen 233 naposan) 1966-os Liverpool-Ajax meccsen szerzett duplája óta a legfiatalabb vendég, aki európai mérkőzésen duplázott az Anfielden.

Hogy a visszavágó valós párharc lesz-e a Liverpool és a Real Madrid között, azt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy a Liverpool a közelmúltban egyszer már tréfált meg spanyol csapatot háromgólos hátrányból a BL-ben.

Folytatás két hét múlva Madridban.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Anfieldi feltámadásnak indult, de egy korszak ért a végéhez Liverpoolban
A Liverpool nekifeszült szezonja megmentésének, viszont azzal, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében így is <a href="https://m4sport.hu/bajnokokligaja/cikk/2023/02/21/hetgolos-oruletet-hatalmas-kapushibakat-es-oriasi-real-forditast-hozott-a-liverpool-elleni-bl-finale-ismetlese-a-nyolcaddontoben/" target="_blank" rel="noopener">csúfos vereségbe</a> futott bele Real Madrid ellen, aligha van visszaút Jürgen Kloppéknak a jelenlegi felállásban.
Külföldi futball