Nagy estére készültek az Anfielden, újabb emlékezetes európai, eredeti anfieldi kupaestére, amely kifordíthatja eddigi bőréből ezt a gyötrelmes szezont. A BL-himnusz egyetlen taktusa sem tört át a füttyorkánon, mintegy jelezve, ne a címvédő és háziligája fröccsöntött epizódjára hangolódjunk.
Mire a második perc végén Jordan Henderson szabadalmaztatta a szerelésörömöt, a hazaiak nem először vadászták le a labdát.
(forrás: M4 Sport)A csékájuk ezt a meccset is úgy kezdte, mint a Liverpool tüdeje. Amit ha önmagában kiteszünk az asztalra, esztétikailag nem nyújt felemelő élményt, de próbált már valaki tüdő nélkül lélegezni?
Negyedórán keresztül az ős-Liverpoolt láthattuk. Intenzitás a köbön, gegenpressure, a szédítő nyomás kíméletlen kihasználása.
Kettő bepuszilva. A király térden. This is Anfield. Talpon a Kop. Jürgen a Klopp. A ‘Pool az életéért megy, nem a győzelem dicsősége a tét, mint tavaly. Annál többről volt szó, a feltámadás reményéről vagy annak szertefoszlásáról. És elképzelhető-e lélekemelőbb kivitelezéssel, mint hogy mindehhez nem kell meghasonulnunk?
És lélekrombolóbb annál, hogy a legjobbunk mit sem ér? Rosszabb forgatókönyv, mint hogy a megtörhetetlen – akik ennyit nyertek, nem lehet megtörni – Real Madrid úgy törölte le az eredményjelzőről az extázisban megszerzett fórt, ahogy asztalról a légypiszkot szokás, valószínűleg nem történhetett.
Klopp a kezdés előtt elővette a szokásosat, hogy szemben velük a Realnak nem kell jól játsszania, akkor is győz. A ‘Ne adj esélyt a Realnak!’ mantra olyannyira igaz, mint amennyire önbeteljesítő – mindkét részről.
A Liverpool agresszív harcmodorát bizonyítja, hogy az első félidei labdaszerzéseinek jelentős hányada, a Real térfelén vagy a középső harmadban történt (piros karikával az első húsz percé, tehát a madridi szépítésig tartó időszak külön kiemelve, amely idősávban egyébként a kilenc engedélyezett átadást sem érte el a PPDA-juk, azaz a letámadás aktivitás mérőszáma).
A Liverpool labdaszerzései az első félidőben:
(forrás: Opta)
Thibaout Courtois hibája sem a véletlen műve, mert a Liverpool a szünetig 18-szor kényszerítette hazaadásra a Realt, míg a szünetet követően mindössze négyszer.
(forrás: Twitter/Opta Analyst)
A fenti veszélyességi mutató (xT) is kiadja, a Real egyenlítése egyáltalán nem a játék alakulásából következett. És a végeredmény is túlzó a kialakított helyzetek minősége alapján.
Liverpool (2.09) 2-5 (1.66) Real Madrid
— The xG Philosophy (@xGPhilosophy) February 21, 2023
Mert érzésre Madridban mintha minduntalan cinkelt kockákat vetnének, amelyre csupa hatost pingáltak, ám önfelmentés helyett hol maradt a nyomás Vinícius Jr.-on, holott négyen vették körbe? S valóban, onnan úgy kell rúgni, művészkém, de amint a legbiztosabb pont, Alisson kariusozik egyet és a semmiből hirtelen meccsnull lesz, kezdődhet minden elölről – látszólag elölről, ugyanis az újabb gyomrossal, valójában mélyebbről, a ‘tehát minden hiába?’ kilátástalanságával.
Akkor ez egy ilyen peches szezon? Lehajtott fejjel vagy épp messzibe révedő tekintettel el kell fogadni? Egyéni hibákkal tarkított balszerencse – ennyi az egész?
A mentális szörnyetegnél nincs lelket romboló malőr, vagy végigmozizott, a levédekezhetetlentől távol álló szabadrúgásvariáció, és hitehagyott kocogás a félpályán elszórt labdánál. Ám abból a csapatból, amely félév alatt háromszor kap hármat a Brightontól, és ugyanennyit berámolt már a kapujába nemcsak az Arsenal és a City, hanem a Brentford vagy a Wolves is, a BL-szezonját pedig a Napolitól benyelt négyes teszi irányba (csoportmásodikként így kerülhetett rögtön össze a Reallal), nos abból hiányzik a stabilitás. A Liverpool egyszerűen képtelen elhárítani a veszélyt. A Premier League-ben 22 meccs elteltével több a kapott góljuk, mint a legutóbbi teljes kiírásban, amit továbbtetéz, hogy a várható kapott gólok (xGA) alapján Alisson bőven menti az irhájukat, azaz a kapusbravúrok még leplezik is, milyen borzasztóan védekeznek. A megelőző védekezésük (rest defence), bár e klubtörténeti kupavereség kevésbé húzható erre, akár a jetié vagy Nessie-é: egyesek felfedezni vélték, de nem alátámasztható a létezése. A pálya közepén, ahová a ’Pool igyekszik terelni a játékot, végül Real jött ki több párharcból győztesen.
Az állandóságot kikezdő sérülések és az új igazolások (vagy a korábban kiválóan működő kiválasztási szisztéma megbomlása?) átszabták a csapat dinamikáját, és egyre inkább önámítás, hogy a formahanyatlásokat rendezi az idő. Hogy Klopp külön-külön magyarázta a bekapott gólokat, az is a jele, stábjával nem találja a rendszerszintű megoldást.
A Real egyéniségekre épül, az egyénhez is igazítja hát a rendszerét, ráadásul az egyének minősége oly magas, hogy rugalmasabb az ellenállósága (aka megtörhetetlen, ami nem egyenlő a legyőzhetetlenséggel), míg a rendszerelvű csapatoknál, melyben az egyéneknek kell idomulnia, amint romlik a működőképességük, nincs mihez nyúlniuk.
A letámadás vagy egységesen szuperál, vagy sehogy, nincs lazítás, az automatizmusok világában a mentális leeresztés végzetes. És Kloppnál felfedezhető a mintázat, ahogy egyébként az irányításmániás stílusedzőknél általában, miszerint hatodik-hetedik szezon táján kiégnek a csapatai, talán mert erőn felül is járatták csúcsra a motort.
Csodálatra méltó munkájának emlékén mit sem csorbított, hogy a Mainztól és a Dortmundtól végül önként távozott, és kedden a lefújás előtt a csalódottságon is felülkerekedő You’ll never walk alone ugyancsak jelképes üzenettel bírt. Nem fogják neki elfelejteni, honnan hová emelkedtek a keze alatt, de ha hiszünk Thierry Henrynak, és elfogadjuk, hogy ez a lejáró B oldal, egy letűnő éra, akkor Kloppot milyen úton kísérik majd? Mert arra még nem akadt példa, hogy újjáépítésből is kivegye a részét.