A tunéziai labdarúgó 2020 nyara óta 113 tétmérkőzésen lépett pályára az Ferencvárosban, tavaly pedig remek teljesítményt nyújtott a katari világbajnokságon, amivel felkeltette az Union Berlin érdeklődését. A német élvonalbeli együttes január végén szerződtette a 26 éves középpályást, aki új csapatában az első két meccsén még csereként lépett pályára, azóta pedig egymás után öt találkozón is kezdő volt.
„Nem gondolom magam kulcsjátékosnak. Jól sikerült a beilleszkedés, de nincs biztos helyem a kezdőcsapatban, minden egyes mérkőzésen és edzésen bizonyítani akarok, hogy számíthatnak rám – nyilatkozta Laidouni az M1-nek. – Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült az Union Berlinhez igazolnom, nagy álmom volt, hogy kipróbáljam magam egy ilyen erős bajnokságban, mint a német Bundesliga.”
A futballista elárulta, hamar megtalálta a közös hangot az Unionnál Schäfer Andrással is. „Jóban vagyunk Schäfer Andrással, sok időt töltünk együtt. Nagyon humoros srác, ő is szeret viccelődni. Remélem, hogy szép jövő áll előttünk a klubnál közösen, és kívánom, hogy a magyar válogatottal is jól alakuljon számára minden.”
Az Union Berlin története egyik legjobb szezonját futja, mindössze három pontra van az éllovas Bayern Münchentől a Bundesligában, és még a Német Kupában, valamint az Európa-ligában is versenyben van az együttes. Utóbbi sorozatban Laidouniék a csoportkörös ellenfelükkel, a belga Union Saint-Gilloise-zal csapnak össze a nyolcaddöntőben, ahol az FTC a Leverkusent kapta ellenfélül.
„Jó lenne megmérkőzni a Ferencvárossal az Európa-liga folytatásában, mert az azt jelentené, hogy mindkét csapat továbbjut a nyolcaddöntőből. Továbbra is nagyon szurkolok nekik, izgalmas lenne, ha máris visszatérhetnék Budapestre és találkoznék a korábbi csapattársakkal” – mondta Laidouni az M1-nek.
A 28-szoros tunéziai válogatott középpályás hozzátette, a Ferencváros vezetésével és a korábbi csapattársakkal továbbra is jó kapcsolatot ápol, Tokmac-kal, Besiccsel és a Mmaee testvérekkel napi kapcsolatban van. Úgy érzi, sokat köszönhet a klubnak, amely akár a német élvonalban is megállná a helyét. „Nehéz megmondani, hogy hol végezne a Ferencváros a Bundesligában, de az biztos, hogy megállná a helyét, senkinek sem lenne könnyű dolga Dibusz Dénesék ellen, az utóbbi évek eredményei is ezt bizonyítják. Habár már nélkülem, de remélem, a klub még tovább fejlődik majd a következő években, idővel akár a térség legjobbja is lehet majd az FTC.”