Musorujsag
Élő Eredmények

A Mourinhóval káromkodva balhézó játékvezetőre is hosszú eltiltás vár – sajtóhír

A Mourinhóval káromkodva balhézó játékvezetőre is hosszú eltiltás vár – sajtóhír

m4sport.hu
Olasz sajtóértesülés szerint hosszú eltiltásra számíthat a Cremonese–Roma meccs negyedik játékvezetőjére, aki összeszólalkozott José Mourinhóval, a vendégek vezetőedzőjével.

A Roma kedden bombameglepetésre 2–1-re kikapott a Cremonese vendégeként a Serie A 24. fordulójában, a fővárosiak portugál trénerét a második félidő elején reklamálásért kiállították, majd két mérkőzésre eltiltották és tízezer eurós bírsággal sújtották. Az AS Roma fellebbezett a határozat ellen, Mourinho pedig arra hivatkozik, hogy ő csak Marco Serra negyedik játékvezető minősíthetlen megnyilvánulására reagált.

A Football Italia a La Repubblicára hivatkozva azt írja, hogy a játékvezetőre is hosszú eltiltás várhat, és akár még alacsonyabb osztályba is száműzhetik Serrát, aki a hírek szerint azt mondta az egyik ítélet után reklamáló Mourinhónak, hogy törődjön „a saját k…a dolgával”, valamint hogy „mindenkinek tele van már vele a t..e”, menjen haza. A sporit egy Serie A-meccsről már eltiltotta a játékvezetői bizottság, de további szankciók várhatók vele szemben.

A Corriere dello Sport csütörtökön tette közzé Marco Serra jelentését a történtekről. A spori szerint Mourinho a meccs után a játékvezetői szobában kérte számon Serrát. „Ha vannak t.keid, ha férfi vagy, ismételd meg azt, amit a pályán mondtál nekem, aztán kérj bocsánatot és a történet le van zárva” – mondta állítólag a tréner, mire Serra azt válaszolta, hogy nincs miért bocsánatot kérnie.

Erre Mourinho a jelentés szerint üvöltözni kezdett Serrával. „Hazudsz. Te egy sz.r ember vagy, szégyelld magad! Nem is akarok arra gondolni, hogy Torinóból származol és nem akarod, hogy vasárnap ott ülhessek a kispadon a Juventus ellen.”

A tabellán ötödik AS Roma vasárnap este a 15 büntetőpont levonása után nyolcadik Juventust fogadja a Serie A 25. fordulójának rangadóján.

Borítókép: Jose Mourinho (EPA/Simone Venezia)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek