Musorujsag
Élő Eredmények

Videó: Ronaldinho lefőtt Piqué ligájában – a korábbi virtuóz már csak árnyéka egykori önmagának

Videó: Ronaldinho lefőtt Piqué ligájában – a korábbi virtuóz már csak árnyéka egykori önmagának

m4sport.hu | Pollák Márton
Persze az is lehet, pont annyi kedve volt focizni, mint amennyi látszott.

Tovább dübörög Piqué Királyok Ligája, ahol számos korábbi klasszis tiszteletét tette már, ezúttal pedig a listavezető Porcinos FC-ben egy alkalomra igazolva 2005 aranylabdása, Ronaldinho volt a vendégjátékos.

Mondanunk sem kell, a publikum tenyerét dörzsölve várta a korábban a Barcelonában és a brazil válogatottban is varázslatosan játszó labdazsonglőrt, aki generációja egyik, ha nem a legtechnikásabb zsugása volt – mi is imádtuk, elismertük.

A múltja azonban valljuk be, jóval fényesebb a jelenénél. 42 évesen kis pocakkal haknizgat a világban, és bár szívesen írnánk, hogy ennek ellenére briliáns volt a kispályás Kings League-ben, csak beutalnának bennünket a bolondok házába.

Ronaldinho szemmel láthatóan úgy le van lassulva, mint egy kombájn, az ellenfél játékosai legtöbbször könnyedén szerelték, s lévén felpörgetni már nem tudja, egyenesen lassítja a játékot, állófocival, a lazaságtól majd szétesve próbál megvillantani valamit a régiből…, nem nagy sikerrel.

Ennek oka a rajta lévő súlyfeleslegen túl (ami leginkább az egyensúlyérzékre hat ki, ami borít mindent, a cseleket, a labdaátvételeket, mindent, amihez viszonylag gyors súlypont áthelyezés és fizikailag gyorsabb reakció kellene), hogy valószínűleg alig sportol már, és a felvétel tanúsága szerint nem is sok kedve van hozzá – a mozgásán túl az arcán sem igazán látszott, ami korábban, azaz hogy élvezné a focit.

Ennél még a szívproblémája miatt nemrég visszavonult Sergio Kun Agüero is sokkal jobban durálta magát a műfüvön, pedig az ő esetében mindenki megértette volna, ha csak marketinglötyögésre használja a lehetőséget.

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Gyermekként füllentett koráról, hogy játszhasson a nagyokkal, mára ő lett a legnagyobb - Alexia Putellas útja a csúcsig
Február 27-én Alexia Putellas lett a FIFA The Best gálán a legjobb női labdarúgó díj nyertese, ezzel az elmúlt két évben minden egyéni díjat egytől-egyig megnyerve a hölgyek mezőnyében. A Barcelona csapatkapitánya letaszíthatalannak tűnik a csúcsról, ám élete nem mindig volt ilyen meseszerű. A folytatásban megpróbáljuk összefoglalni, hogyan is vált egy katalán kislányból 29 éves korára már most a történelem egyik legjobb női labdarúgója.
Külföldi futball
Laidouni: Az FTC a Bundesligában is megállná a helyét
A januárban az Union Berlinhez szerződött Aissa Laidouni úgy véli, a Ferencváros a Bundesligában is megállná a helyét, azt pedig nem bánná, ha új csapata az FTC-vel találkozna majd az Európa-ligában.
Külföldi futball