Musorujsag
Élő Eredmények

Az olasz média szerint a Chelsea „nagyon közel áll” Szoboszlai Dominik szerződtetéséhez

Az olasz média szerint a Chelsea „nagyon közel áll” Szoboszlai Dominik szerződtetéséhez

m4sport.hu
Olasz sajtóértesülések szerint a Chelsea labdarúgócsapata közel áll Szoboszlai Dominik szerződtetéséhez.

 

A tuttomercatoweb.com olasz hírportál péntek este arról számolt be, miszerint a londoni alakulat számára nem ért véget az elmúlt hónapok átigazolásaival az erősítési hullám, Todd Boehlyék már lázasan dolgoznak a további kiszemeltek megszerzésén.

Az olasz média szerint a Chelsea már fel is vette a kapcsolatot az RB Leipziggel Szoboszlai Dominik miatt – a portál már egyenesen úgy fogalmaz: a tárgyalások olyannyira előrehaladott állapotban járnak, hogy a felek „nagyon közel járnak a megállapodáshoz, s akár már a napokban lezárhatják az üzletet”.

A tuttomercatoweb.com megemlíti az ügymenet kapcsán azt a Christopher Vivellt, aki tavaly decemberben lett a Chelsea technikai igazgatója, azt megelőzően azonban épp a lipcsei alakulatnál tevékenykedett ugyanebben a pozícióban.

Szoboszlai 2021 januárjában került a Salzburgtól az RB Leipzighez, melynek színeiben azóta összesen 76 tétmérkőzésen lépett pályára – a magyar válogatott csapatkapitánya nagyszerűen teljesít a jelenleg is futó szezonban, 32 összecsapáson 5 gólja van, emellett kiosztott 13 asszisztot is.

Értékét a transfermarkt.de piaci portál 35 millió euróra becsüli.

 

Borítókép: EPA/Filip Singer

További tartalmak