Musorujsag
Élő Eredmények

„Lehet veszíteni, de nem így, ez nem a Manchester United volt” – Ten Hag a Pool elleni 7–0-s pofon után

„Lehet veszíteni, de nem így, ez nem a Manchester United volt” – Ten Hag a Pool elleni 7–0-s pofon után

m4sport.hu
Erik ten Hag érthetően nem volt túl boldog, miután a Manchester United labdarúgócsapata vasárnap története egyik legnagyobb pofonjába szaladt bele, s kapott egy hetest a rivális Liverpooltól a Premier League-ben.

 

A mérkőzés összefoglalója

A holland szakember gyorsan megkapta a kérdést a mérkőzést követően: mérges a történtek után?

„Határozottan az vagyok, és meg is lepődtem. Az elmúlt hetekben, hónapokban egy olyan csapatot láttam, ami nyerni akar, ezt a mentalitást adja vissza a pályán. Ami a második félidőt illeti, most abszolút nem volt meg bennünk a sikeréhség. Egy meccset el lehet veszíteni, de nem úgy, ahogy mi azt a második játékrészben tettük. Az elsőben jól játszottunk, több lehetőségünk is volt, aztán jött egy hiba, ami a szervezetlenségből alakult ki. A második félidő aztán már nem volt profi. Ilyen nem történhet meg, erről beszélnünk kell. Ezek nem mi voltunk, nem volt meg a minőség, nem csapatként játszottunk” – idézi Erik ten Hagot a manchesteriek hivatalos honlapja.

A vezetőedző szerint nem lehet kiemeleni senkit sem, ezúttal mindenki hibázott.

„Nem egy vagy két játékosról volt itt szó, az egész csapatról. Tizenegy embert láttál, aki egyszerűen elveszítette a fejét. Ez amatőr volt, ez nem a Manchester United. Cserben hagytuk a szurkolóinkat, ez a legbosszantóbb. Azoknak, akik a lefújásig maradtak, ez durva élmény volt, nagyon meg kell köszönnünk, hogy kitartottak. Akik meg elmentek, nem is lehet hibáztatni, nagyon rosszul játszottunk. Demoralizáló élmény volt, ráadásul a drukkereket is cserben hagytuk.”

Ten Hag hozzátette: a fáradtság sem lehet mentség.

„Semmi köze ennek a kimerültséghez, négy vagy hét nappal ezelőtt minőségi teljesítményre voltunk képesek. Itt csak és kizárólag arról van szó, mi volt a fejekben. Tudtuk, hogy a Liverpool milyen jó csapat, amikor egygólos hátrányban vagy, nem veszítheted el a fejed, nem segítheted még ezzel is az ellenfeled. A védelemben rossz döntéseket hoztunk, amatőrök voltunk. Alapvetően egy magas színvonalat képviselünk, de a második félidőben ebből semmit sem mutattunk meg. Kikaphatsz, lehetnek kudarcaid, de az nem történhet meg, hogy nem tartotok össze a társakkal. Egyáltalán nem követtük le a Liverpool átfutásait és váltásait, ez számomra elfogadhatatlan. Csapatként ilyet nem tehetsz, össze kell tartanotok és támogatnotok kell egymást. Ismétlem, kikaphatunk, de össze kell tartanunk a vereségben is. Nem lehet egyénieskedni.”

Jürgen Klopp érthetően sokkal pozitívabb volt a történelmi siker után.

„Őrült eredmény ez, nagyszerű teljesítménnyel. Az elejétől fogva csúcsteljesítményt nyújtottunk, alapból kiemelkedően kezdtük a meccset, nagyon, nagyon hosszú ideje ez volt a legjobb mérkőzésünk. Ott voltunk mindenhol, agresszívek voltunk, mindeközben pedig futballoztunk is. Amikor kellett, higgadtak tudtunk maradni, ami miatt 25 perc után jobban ki is tudtunk nyílni. Ezt követően a Manchester némileg jobban belejött a futballba, a félidő végén viszont jött Robertson villanása, szenzációs volt. A találat is jól mutatta, amit a stábbal kifejezetten kértünk a játékosoktól: hogy érezzék a megfelelő pillanatokat, mikor kell bevágni a védelem mögé, hogy azzal is a megfelelő pozícióba kerüljenek. Gakpo ezt meg is tette, Robertson labdája pedig fergeteges volt, ahogy aztán a befejezés is remekre sikeredett. A második félidő aztán nem is indulhatott volna jobban azzal a két találattal.”

Klopp kiemelte, ő eddig is tisztában volt azzal, mire képes az együttese.

„Nézzék, én tisztában vagyok vele, hogy tudunk jó futballt is játszani. Sokszor tudom és látom, hogy jobban is menne ez, erre volt példa a szezon korábbi etapjában. Ám mindig megvolt az okunk arra, éppen miért nem jött össze a csúcsteljesítmény. Gondolhatják, nem arról van szó, hogy eddig nem akartunk így játszani! Most például fontos különbség volt, hogy nagyjából már a teljes keret a rendelkezésemre állt, láthatták például a Wolves ellen is, mit jelent a csapat számára az, hogy mondjuk Diogo Jota beállhatott. Így, hogy egészséges a keret java, tudunk rotálni, pihentetni, bele tudunk nyúlni a csapatba. Firmino ma különleges estét élhetett át – alapból már azzal is, ahogy a szurkolók fogadták, de azért egy-két meccsre még neki is szüksége lesz, hogy felvegye a ritmust. A középpályát tekintve a szezonban most volt először példa arra, hogy négy vagy öt olyan futballistánk is van, közülük eddig többen nem léphettek pályára, hiába vettek részt az edzéseken és dolgoztak jól. Most van először az, hogy nincs kilenc vagy tíz sérültünk, és ez eddig nem segített minket. Így kellett indítanunk az idényt, ami megnehezítette a dolgunk, most viszont remélhetőleg kint vagyunk ebből a hullámvölgyből. A mai különleges este volt, ezenkívül viszont semmi sem történt, folytatnunk kell, amit elkezdtünk, mi pedig ezt is fogjuk tenni.”

A német tréner kitért a Real Madrid elleni BL-visszavágóra is, amit háromgólos (5–2) hátrányvól vár az angol klub.

„Még nem igazán agyaltam azon, hogy ez a mostani csúcsteljesítmény mekkora mentális pluszt ad majd. Tényleg nem jutott eszembe. Számomra ez nem annyira fontos most, egyelőre azt sem tudom, ki állhat majd a rendelkezésemre azon a meccsen. Most a Bournemouth ellen kell csúcsformát mutatnunk, aztán gondolkodhatunk a Real Madridon.”

A Premier League 26. fordulójának eredményei
Liverpool-Manchester United 7-0 (1-0)

A tabella
1. Arsenal            26  59-25  63 pont
2. Manchester City    26  66-25  58
3. Manchester United  25  41-35  49
4. Tottenham Hotspur  26  46-36  45
5. Liverpool          25  47-28  42
6. Newcastle United   24  35-17  41
7. Fulham             25  36-31  39
8. Brighton           23  43-29  38
9. Brentford          23  37-30  35
10. Chelsea            25  24-25  34
11. Aston Villa        25  31-38  34
12. Crystal Palace     25  21-32  27
13. Wolverhampton      26  19-35  27
14. Nottingham Forest  25  20-44  26
15. Leicester City     25  36-43  24
16. West Ham United    25  23-33  23
17. Leeds United       25  29-40  22
18. Everton            26  19-38  22
19. Southampton        25  20-41  21
20. Bournemouth        25  24-51  21

 

Borítókép: EPA/Peter Powell

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Történelmi pofon: hétgólos kiütést mért a Liverpool az ősi riválisra
A Liverpool 7-0-ra nyert a Manchester United ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának rangadóján. Jürgen Klopp csapata az utóbbi időszakban a Real Madrid elleni mérkőzést leszámítva már szebbik arcát mutatta és Anglia legnagyobb rangadóján újra dicső fényében tündöklött az Anfield. Darwin Núnez és Cody Gakpo is duplázott, szezonbeli legjobb teljesítményét nyújtotta a Liverpool, míg a Manchester United a legrosszabbat.
Külföldi futball