
A katari világbajnokságot követően a belga válogatottól visszavonuló Hazard-t 2019-ben szerződtette a Real Madrid a Chelsea-től, klubrekordot jelentő 115 millió eurót fizettek a játékjogáért (bónuszokkal együtt).
Jelenleg ő a klub legjobban fizetett játékosa, heti 600 ezer euróval, miközben a 2022/23-as szezonban 7 meccsen lépett pályára és összesen 296 percet játszott, pedig az elmúlt évekkel ellentétben sérülés sem hátráltatta. (Madridi karrierjét tekintve a lehetséges meccsek mindössze 36,7%-án lépett pályára és még egy – téttel bíró – el Clásicón sem játszott.)
Legutóbb januárban, a negyedosztályú Cacereño ellen lépett pályára a Király Kupában, a bajnokságban és a BL-ben 3-3 alkalommal kapott lehetőséget, mérlege 1-1 gól és gólpassz.
Értesülések szerint Carlo Ancelotti vezetőedzővel nem ápol túl jó viszonyt, sőt, emberileg csalódott az olasz mesterben, aki állítólag azt ígérte, ebben az évben többet számít majd rá. Az öltözőben nincs gondja, elfogadják a társak és élvezik a humorát, de úgy érzik, már nem képes azon a szinten teljesíteni, amit elvárnának tőle – olvasható a The Athletic cikkében.

A játékos és klub közötti harmónia érthető okokból messze van az optimálistól, Hazard pontosan tudja, a Real Madrid 2021 nyara óta szabadulna tőle. Eddig sikertelenül: a játékos az elmúlt egy évben nem kapott ajánlatot más kluboktól. Nyilván ebben formája, sérülésekkel tarkított közelmúltja és magas fizetése is szerepet játszik.
Családja is a spanyol fővárosba köti, jól érzi magát Madridban és egyik fia, Leo nemrég csatlakozott a Real akadémiájához. A játékoshoz közeli források szerint nincs rá esély, hogy ezen a nyáron elhagyja a Real Madridot, akkor sem, ha a klub kérné erre.