A három piros lappal tarkított Derby della Capitalét 1–0-ra megnyerte a Lazio az AS Romával szemben – érdekesség, hogy az összecsapáson nem ülhetett le a kispadra az a José Mourinho, akit még a Torino elleni cirkusz miatt tiltottak el két mérkőzésre.
A portugál tréner a Lazio ellen még nem irányíthatta csapatát (amelyet így Salvatore Foti dirigált a vasárnapi rangadón), azt viszont az FIGC egyik biztosa megengedte neki, hogy a meccs után bemenjen csapatához az öltözőbe. Olasz sajtóhírek szerint ennek meg is lett az eredménye, az egyébként is feszült mérkőzést követően ugyanis Mourinho ismét vitába keveredett – ezúttal a Lazio elnökével, Claudio Lotitóval szólalkozott össze.
A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a vendégeknél már az kicsapta a biztosítékot, amikor Alessio Romagnoli, a Lazio játékosa állítólag a rivális öltözője előtt ünnepelt, amire Gianluca Mancini csak annyival reagált: „s..r ember vagy”.
A lap információi alapján ekkor avatkozott közbe a Lazio-elnök Lotito, aki megelőzvén, hogy nagyobb balhé alakuljon ki, szétválasztotta a feleket, erre viszont megjelent Mourinho is, aki nem épp kedvesen megkérdezte Lotitót, mit bámulja őt (a La Gazzetta dello Sport ennek kapcsán megjegyzi, Mourinho »minden bizonnyal« sokkal élesebben fogalmazott).
Lotito erre csak annyival reagált: „Én vagyok a Lazio elnöke, és te ki vagy? Én otthon vagyok, neked pedig itt sem szabadna lenned” – célzott a sportvezető arra, hogy Mourinho el van tiltva.
A Gazzetta szerint ezt követően a Roma egyik igazgatójának, Tiago Pintónak kellett közbeavatkoznia és szétválasztania a feleket, mindeközben ráadásul a két együttestől mások is cavokodni kezdtek (a középpályás Luis Alberto a Roma másodedzőjével, Fatival került vitába), utóbbi eredménye például az lett, hogy Luis Alberto a meccs utáni nyilatkozatában alaposan kigúnyolta az AS Romát.
Serie A, 27. forduló
Lazio-AS Roma 1-0 (0-0)
Az állás
1. Napoli 27 64-16 71 pont
2. Lazio 27 42-19 52
3. Internazionale 27 47-31 50
4. AC Milan 27 44-36 48
5. AS Roma 27 35-26 47
6. Atalanta 27 44-31 45
7. Juventus 27 45-22 41
8. Udinese 27 37-31 38
9. Fiorentina 27 32-31 37
10. Bologna 27 33-36 37
11. Torino 27 29-33 37
12. Sassuolo 27 35-40 36
13. Monza 27 32-37 34
14. Empoli 27 24-36 28
15. Lecce 27 24-32 27
16. Salernitana 27 31-47 27
17. Spezia 27 23-43 24
18. Hellas Verona 27 22-41 19
19. Sampdoria 27 16-44 15
20. Cremonese 27 22-49 13
A Juventustól 15 pont levonva.