
A rövid anyagban komoly vádak hangzanak el a bíróval és segítőivel kapcsolatban. “Döntéseikkel a kezükbe vették az irányítást, hogy megfosszák a Real Madridot a bajnoki címért folytatott küzdelem minden esélyétől” – így az első mondat, majd ezt később részletesen fejtegetik a készítők.
A madridiak szerint egyértelmű sárga lapok maradtak el ellenfelüknél, sőt, Gavinak két pirosat sem mutatott fel a játékvezető, emellett pedig a saját és a Barcelona második góljának megítélését is kritizálják, előbbit érvénytelenítette, utóbbit megadta a játékvezető.
“Néhány szerencsétlen vonallal indokolták a döntésüket (utalva azokra, amelyeket a VAR-szobában húznak meg, hogy jelöljék a leshelyzetet) szemmértékkel meghúzva, ahogy nekik megfelel” — hangzik el Asensio elvett gólja kapcsán. “A bírók és a Barca álommérkőzésének lezárásaként Kessie gólját is megadták” — mérgelődik a készítő, hisz szerinte Lewandowski egyértelmű szabálytalanságot követ el Carvajal ellen az afrikai játékos mindent eldöntő gólja előtt.
Hogy a vádak mely része lehet igaz, arra talán sosem kapunk választ, az azonban bizonyos, a Barcelona 12 ponttal vezet riválisa előtt ugyanennyi fordulóval a bajnokság vége előtt a vasárnapi El Clásico-győzelemnek köszönhetően.