Thank you ❤️ pic.twitter.com/Aqr4pB5SI2
— Mesut Özil (@M10) March 22, 2023
A 34 éves Özil közösség oldalán jelentette be döntését, hogy 17 év után felhagy a profi futballal. Közleményében köszönetet mondott korábbi klubjainak, edzőinek, csapattársainak és kifejezte, mennyire hálás a sok-sok felejthetetlen élményért. Mostantól családjára, feleségére és két lányára koncentrál.
„Az elmúlt hetekben és hónapokban, amikor néhány sérülést is elszenvedtem, egyre világosabbá vált számomra: eljött az idő, hogy elhagyjam a futballszínpadot” – írta Özil.
Özil Németországban, Gelsenkirchenben született és a Schalke 04-ben kezdte meg profi pályafutását, majd a Werder Bremenben folytatta. A 2010-es világbajnokság hozta meg a nagy áttörést, a német válogatottal bronzérmes lett, majd leigazolta a Real Madrid. Három szezont húzott le José Mourinho kezei alatt, Spanyolországban mindent megnyert, de a hőn áhított BL-győzelem neki nem jött össze. 2013 nyarán a Premier League-be, az Arsenalhoz szerződött, ahol egészen 2021-ig focizott, három Fa-kupa-győzelem és egy Európa-liga-döntő volt a legnagyobb sikere Londonban. Ezután Törökországba vitte az útja, rövid ideig szerepelt a Fenerbahce és a Basaksehir együttesében.
A német válogatottban 92 alkalommal lépett pályára, 2014-ben világbajnok lett a Nationalelffel Brazíliában. A nemzeti csapattól történő búcsúja nem volt a legszebb, a 2018-as világbajnokság után mondta le a válogatottságot, miután úgy érezte, a német szövetség nem akarja, hogy a továbbiakban a válogatott tagja legyen. A kapcsolat azt követően mérgesedett el, hogy Özil együtt fotózkodott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és ezért sok kritikát kapott.