Péntek délután találkozott a Bayern igazgatótanácsa és Julian Nagelsmann, ekkor közölték a 35 esztendős szakemberrel, hogy elválnak útjaik. A döntést Oliver Kahn vezérigazgató és Hasan Salihamidzic igazgatósági tag hozta meg, Herbert Hainer klubelnökkel egyeztetve.
A müncheniek azt követően döntöttek az edzőváltás mellett, hogy a Bayern a 2023-as naptári évben már tíz pontot is elhullajtott a Bundesligában, s a csapat a legutóbbi, Leverkusen elleni zakó után még a német élvonal első helyéről is lecsúszott, s már csak a második a Borussia Dortmund mögött.
“A teljesítmény nagyon hullámzó volt, ami veszélyeztette az idei célkitűzéseink elérését, de a jövőre vonatkozó céljainkat is, ezért kellett most cselekednünk” – indokolta a döntést Oliver Kahn, a bajor együttes első számú vezetője.
Így hiába a gárda tökéletes BL-mérlege (8 meccs, 8 győzelem), a klub vezetőségénél betelt a pohár: a Bayern München a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy az alakulat irányítását az a Thomas Tuchel veszi át, aki legutóbb a Chelsea-nél tevékenykedett, s Bajnokok Ligája-címig vezette a londoniakat.
FC Bayern and head coach Julian Nagelsmann have parted company. This decision was taken by CEO Oliver Kahn and board member for sport Hasan Salihamidžić in consultation with club president Herbert Hainer. Nagelsmann will be succeeded by Thomas Tuchel.
— FC Bayern Munich (@FCBayernEN) March 24, 2023
Julian Nagelsmann elküldése egyébként a hírek szerint összesen 65 millió eurójába kerül majd a német csapatnak: mint ismert, a Bayern München 2021-ben 25 millió euróért kivásárolta a lipcsei szerződéséből a szakembert, akivel ezt követően ötéves megállapodást kötött, az erre szóló fizetését pedig teljes egészében ki kell majd fizetni a távozó trénernek. Eredeti szerződése 2026 júniusában járt volna le.
A 35 esztendős Nagelsmann összesen 84 tétmeccsen vezette a Bayernt, találkozónként átlagosan 2.31 pontot szerzett az együttessel, mellyel a 2021–2022-es szezonban Bundesligát nyert, valamint az elmúlt két idényben kétszer is bezsebelte a Német Szuperkupát. Ebben a szezonban 37 tétmérkőzéséből mindössze hármat veszített el, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében pedig a Paris Saint-Germaint kettős győzelemmel búcsúztatta. Mellette három segédedzőjét, Dino Toppmöllert, Benjamin Glücket és Xaver Zembrodot is felmentették.
A Thomas Tuchel 2025 június 30-ig szóló szerződést kap, melynek aláírására várhatóan szombaton kerül sor, hétfőn pedig már ő vezeti a csapat edzését. Amennyiben érkezik, minden bizonnyal vele tart Löw Zsolt is, aki a Chelsea-nél is a másodedzője volt.
Thomas Tuchel will receive a contract until 30th June 2025 and will supervise squad training for the first time on Monday. pic.twitter.com/kXZGxHPXdB
— FC Bayern Munich (@FCBayernEN) March 24, 2023
;
Tuchel április elsején éppen korábbi együttese, a Dortmund elleni rangadón mutatkozik be, a BL-ben a Manchester City vár a bajorokra a negyeddöntőben, míg a Német Kupában a Freiburg lesz az ellenfele a nyolc között
A döntés után Hansi Flick úgy fogalmazott, a döntés ellenére Nagelsmann kiemelkedő edző marad, kár, hogy megfosztják attól a lehetőségtől, hogy három címet nyerjen. “Nagyon köszönjük az együttműködést. Egy olyan együttműködést, amelyet mindig a bizalom, a szórakozás és a kölcsönös tisztelet jellemzett. Ön egy nagyszerű ember és edző, akinek mindannyian a legjobbakat kívánjuk” – írta Leon Goretzka, a Bayern válogatott középpályása Instagram-oldalán.