A világbajnok szupersztár megállapodása a szezon végén lejár a PSG-nél – mint ismert, a francia gigász mindenképp szeretne hosszabbítani Lionel Messivel, aki a legfrissebb értesülések szerint leginkább már a távozás felé hajlik.
Az elmúlt napokban rendre lehetett olvasni róla, hogy közben a Barcelona vezetősége is lázasan dolgozik a 35 esztendős klasszis visszacsábításán, kedd este viszont Fabrizio Romano már arról számolt be, miszerint a szaúdiak komolyan gondolják, hogy Cristiano Ronaldo mellett az argentint is megszerzik: Romano úgy tudja, az al-Hilal most hivatalosan is ajánlatot tett Messinek.
Amennyiben hinni lehet ezeknek a információknak, úgy egészen elképesztő számok állnak a szóban forgó megkeresésben – Messi ezek alapján 400 millió eurót kereshetne évente, s ez egyébként csak a fizetése lenne!
Romano hozzáteszi: hiába a mesés ajánlat, Messi egyelőre nem gondolkodik másik kontinensben, mivel legalább a 2024-es Copa América végéig Európában maradna. A transzferguru emellett azt is megjegyzi, igazak azok az értesülések, hogy a Barca egykori sztárját akarja, s Xavi Hernández többször is beszélt a támadóval telefonon, a klub azonban egyelőre kivár, mivel még nincs tisztában a pontos pénzügyi helyzetével, addig pedig ajánlatot sem küld Messinek.
Jelenleg még a PSG-t sem lehet kizárni, igaz, a franciák mostanáig nem raktak le tervezetet Messi elé, mivel a játékos számos garanciát kért az alakulat vezetőségétől, ám ezek valószínűleg csak a jelenleg is zajló szezon végén válhatnak biztossá.
Érdekesség, hogy Ronaldo a fent említett összeg felét, évi 200 millió eurót kap az al-Nasszrtől.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon