A szerencse felhánytorgatása, mint a futballban oly sok minden, csupán nézőpont kérdése. Tavaly a BL ugyanezen szakaszában, ugyanebben a leosztásban a Chelsea részéről emlegették is. A jelen szedett-vedett állapotában azonban a Real lett volna csak igazán balszerencsés, amennyiben az elején valamelyik vendégkontra beakad.
Ha Frank Lampard eddig közepesen gyenge edzői pedigréjéből kiemelhető valamiféle erény, akkor az az, hogy a játékosait a számukra ideális posztokra állítja. Erre ezúttal sem lehetett panasz. De meccstervnek, egyéni feladatkörök támpontjának igen karcsú, noha kétségtelen, nehezített pályán mozog, orbitális a katyvasz a klubnál, hogy keresse mindenki Fernándezt: Enzo majd megoldja!
A Chelsea passzhálóján (bal oldali ábra) is egyértelmű, Enzo Fernández köré szerveződött a játék (forrás Opta), amit a jobb oldali adatsor is igazol: az argentin nevén a legtöbb passz, a leggyakoribb passzkapcsolatban a fogadó fél szerepét kapta, a progresszív átadásokban is vitte a prímet, és nemcsak hogy a Raheem Sterlinget megtaláló labdái hordozták a legtöbb veszélyt a vendégek részéről, egyébként is általa jutottak leginkább veszélyesebb zónákba (xT) (forrás: Twitter/DB)Tény, a világbajnok középpályás parádésan találja fel magát bármilyen játékhelyzetben, klasszisa révén néhányszor sikerült is akcióba dobni – a féloldalas támadásvezetésből adódóan – a jobb szárnyon induló Reece Jamest, de a közvetlen a vezető gól után kialakított egyenlítési esély kivételével nem tudták kihasználni, hogy Eduardo Camavinga eredendően nem balhátvéd. Madridban persze nem paráznak az ifjú francia posztidegenségén, atletikussága az elkalandozásinál is mentőövvel szolgál, a kapu pedig továbbra is középen van, ahol még kisegíthetik.
Ám azon túl, hogy a széleken nem hozott ki semmit a létszámbeli vagy pozíciós előnyökből a Chelsea, még el is úszott ott a meccse (és a továbbjutása?). Ugyanis a háromfős középpályás egysége nem fedhette le teljes szélességében azt a szép zöld gyepet. A hazaiaknak mindössze annyi volt a dolga, hogy legyen, aki leköti a szárnyvédők figyelmét.
Már ott elkezdődtek a gondok, amikor James vigyázó tekintetét Camavingára szegezte, mert a Chelsea presszingjének kompaktsága erős hiátusokkal küzdött, így bőségesen jutott idő mögé játszani az egy az egy ellen maradó Vinícius Juniorhoz.
(forrás: M4 Sport)
A két gólpasszt kiosztó brazil cselgép fickándozott is kedvére. Ebben a BL-kiírásban még senki sem érintette annyiszor a labdát az ellenfél tizenhatosán belül egy meccs alatt, mint Vinícius: a miheztartás végett, amíg neki 19 jött össze, a Chelsea-nek összesen tíz.
Vinícius Junior passztérképe a Chelsea elleni BL-negyedöntő első mérkőzésén (forrás: Opta)
A megoldhatatlan problémát a túltöltések okozták. Amikor a madridi játékosok hatan-heten megszállják a pálya egyik oldalát és oda összpontosul a területszűkítésben érdekelt ellenfél is, miközben a másik oldalon szabad a vásár. A Chelsea belső triója kénytelen-keletlen tolódott a labda felé, ami tálcán kínálta a Real Madridnak a különböző kivitelezéseket:
1) Rodrygóra is kijöhetett a forgás, ha épp Daniel Carvajal kötötte le Ben Chilwellt, amint Fede Valverde manipulálta Mateo Kovačićot és a teret.
(forrás: M4 Sport)
2) Vagy Camavinga is várhatta, hogy csatlakozzon, midőn jobbra sodródott a teszem-veszem.
(forrás: M4 Sport)
3) Ugyanez pepitában, egy zúgó Valverde-bomba előtt: Rodrygo áthúzódása esetén Carvajal vonhatta el a figyelmet a kihátráló társa érdekében.
(forrás: M4 Sport)
A spanyol csapat hőtérképén is a két félterületben ég ki a lap, amely tobzódott a kis játékokban, ami mágnesként vonzotta a Chelsea védekezésének fókuszát, hogy a fordításnál a túloldalon nyerő helyzet alakuljon ki.
A Real Madrid hőtérképe a Chelsea elleni BL-negyedöntő első mérkőzésén (forrás: Opta)
A Karim Benzema által befejezett támadásnál is ez hozta meg az áttörést. Carvajal mozgása révén jó párszor kiért a tisztásra a Real, hiszen a pozíciója miatt nem jutott rá őrző. Ez az alákerülés egyébként is széles körben bevett formula, például egy másik olasz edző, Marco Rossi is szívesen él a szélső védők unortodox behatolásaival a magyar válogatottnál.
A Carvajalnál célba érő átadások is jelzik, sokszor találták meg a Chelsea tizenhatosa előtti összekötőben, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a túloldali túltöltéseknél jobb bekkből fellépve céljátékossá vált a súlypontáthelyezéseknél.
Daniel Carvajal passzfogadásai a Chelsea elleni BL-negyedöntő első mérkőzésén (forrás: Opta)
Ha Carlo Ancelottinál és a Madridnál tényleg a játékosminőségből fakadó logika a szervezőerő, mi lehetne hasznosabb annál, hogy a kombinációs készségben felülmúlhatatlan futballistáik élvezhetik egymás társaságát? Ebből következhetnek a túlzsúfolt szektorok, ahonnan átforgatva gyümölcsözhet a szabad terület. Aligha a Chelsea-hez igazították. Ahhoz eleve be kellett volna szivárogniuk az eligazításukra, másképp maximum sejthették, hogy Lampardék labda nélküli alakzata a malmukra hajthatja a vizet.
De most lepődjünk meg azon, hogy a Luka Modrićtól Toni Kroosig tartó passzútvonalnál, csak a Kroos-Modrić sztráda volt forgalmasabb? Ily agytröszt mellett mégis azt gondolták vendégrészről, jó ötlet szűkre szabni a figyelmüket. Ha valahonnan hiányzott az észszerűség, akkor ebből az elhatározásból.
Feltéve, hogy tényleg a minél nyitottabb visszavágó céljával érkeztek, az 5-4-1-es alakzat talán stabilabb hátterrel szolgál. Mert nehéz többet belelátni a Chelsea produktumába, mint a vereség elkerülését. A koncetrációdeficit viszont nem formáció kérdése, és az emberhátrány sem magyarázhatja, mi indokolta a kóválygást a második gólt megelőző szögletnél.
Az első meccs fényében a minimális hátrány ledolgozását is túl nagy falatnak ítélhetnénk, de a végén Antonio Rüdiger blokkja felért egy harmadik találattal. A szerencsével azonban kár lenne előhozakodni Londonban.