“Igazából az volt a terv, hogy nyáron visszatérek a klub akadémiájára, az utánpótlásba dolgozni. Ezt én is szerettem volna. De aztán kaptam egy telefonhívást. Arra kaptam a felkérést, hogy átvegyem a felnőtt csapat irányítását. Nem mondom, el kellett gondolkodnom rajta, de végül igent mondtam, és ezt most meg is indoklom” – kezdte Dárdai.
“Újra el szeretném azt érni, hogy a Hertha utánpótlásból nem igazolnak el a fiatalok, hanem maradnak a klubunknál. Az a cél, hogy újra vonzónak találják a felnőtt csapatot. Ez fontos, mert sok munkát fektettünk az akadémiába. A fiatalokat viszont csak akkor tudjuk itt tartani, ha bent maradunk a Bundesligában, ezért egy jó együttesre van szükségünk az élvonalban. Ez a feladatom, ezért jöttem, ez már az én felelőségem” – tette hozzá.
“A labdarúgásban mindig csak a következő passz számít. Ez egy nehéz helyzet és én nem azért vagyok itt, hogy ígérgessek. Egy dolog számít: az eredmény, az eredmény, az eredmény” – mondta Dárdai a sajtótájékoztatón.
Hozzátette, sok hibát látott a csapatnál, melyeket csak együtt lehet kijavítani. “A játékosoknak segíteniük kell egymást, mert együtt lehetnek jobbak” – hangsúlyozta.
A játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel klubrekorder Dárdaira a Hertha megmentőjeként tekintenek a szurkolók. A felnőtt csapatot 2015 februárja és 2019 nyara, majd 2021 januárja és novembere között irányította, kétszer is megmentve a kieséstől.
Dárdai Bódog Tamás segédedzővel kapcsolatban is beszélt.
“A klubnak jót tesz, ha egy másodedzőt tovább foglalkoztatnak. Magam is játszottam Tamással, jó szakember, jó srác. Szükségem van rá. Fontos számomra, hogy két megbízható társam legyen. Tamásban teljes mértékben megbízom, ismeri a fiúkat.”
Benjamin Weber sportigazgató dicsérte a magyar szakembert a sajtótájékoztatón: „Tizennyolcadik helyen állunk. Sokan leírtak már minket, de ez csak motiválólag hat. Hálásak vagyunk, hogy Pál a rendelkezésünkre állt ebben a helyzetben. Mindannyian jól ismerjük őt, aki itt minden egyes fűszálat ismer. Nincs szüksége időre ahhoz, hogy beilleszkedjen. Örülök, hogy együtt dolgozhatunk. Sok okunk volt arra, hogy Pál mellett döntsünk. Olyan embert kerestünk, aki azonnali hatással lehet. Természetesen ő is a ’berlini úton’ jár talán, mint senki más. Ő volt egyértelműen az elsőszámú választásunk. Örülünk, hogy csatlakozott hozzánk!”