A sorozat történetében talán soha nem alakult ki izgalommentesebben a legjobb négy kiléte: az összes visszavágón úgy fordultak rá a 80. percre, hogy az első meccsen is győzedelmeskedő csapat vezetett.

(forrás: M4 Sport)

Pep Guardiola integetéseibe sűríthető, mi határozta meg ezt a kört: azért szúrta le Manuel Akanjit, mert támadást kezdeményezett, ahelyett, hogy egy sima fordítással a labda járatására törekedett volna. A kiragadott epizód szempontjából indifferens, hogy a folytatásában a Bayern jöhetett, mivel a müncheni meccsen is előnyt szerző Manchester City védője telibe trafálta társa, John Stones kezét. Pedig a negyeddöntők második etapjának legérdekesebb kérdéseit – nem először, és borítékolhatóan nem utoljára – a kezezés körüli anomáliák okozták. Három büntetőt is emiatt fújtak be.

ELŐ A SZABÁLYKÖNYVVEL!

Sosem árt leszögezni:

Nem minden kézzel/karral történő labdaérintés szabálytalanság!

A labdarúgás játékszabályai 22/23-as kiadásában ábrán is tisztázzák, a kar mely részétől kell vizsgálni a kezezést:

(forrás: A labdarúgás játékszabályai 22/23)

A szabálytalanságokat összefoglaló rövidke passzus azt sugallja, a szabálytalanság ténye kevésbé kacifántos, mint amilyen ricsajt kerítünk köré a valóságban. Szabálytalan az,

ha egy játékos:

• szándékosan kezével/karjával érinti a labdát, beleértve, ha a keze/karja a labda felé mozog;

• kezével/karjával érinti a labdát, amikor a keze/karja a testét természetellenesen nagyobbá teszi. Egy játékos akkor teszi „természetellenesen nagyobbá” a testét, ha a kezének/karjának pozíciója nem természetes következménye az aktuális testmozgásának. Amikor egy játékos ilyen pozíciót vesz fel a kezével/karjával, azzal a büntetést kockázatát vállalja abban az esetben, ha karja/keze hozzáér a labdához.

A bökkenő ez a szövegrészlet:

„Egy játékos akkor teszi „természetellenesen nagyobbá” a testét, ha a kezének/karjának pozíciója nem természetes következménye az aktuális testmozgásának.”

Elég szubjektív, embere – vagyis játékvezetője/edzője/játékosa/szurkolója/kommentátora – válogatja, hogy mettől meddig terjed „az aktuális testmozgás” „természetes következménye”. Itt kezdődnek a bajok. De ez a megfogalmazás valójában a szabály evolúciójának egyszerűsödése, mert ha megvizsgáljuk azt a rengeteg kitételt amit a 2019/20-as szezonra vonatkozóan felsorolt az IFAB (a nemzetközi szabályalkotó testület), láthatjuk, igyekeztek részletesebben körülírni, a kezezés mely formáit kell szankcionálni:

(forrás: A labdarúgás játékszabályai 19/20)

Magyarázattal is szolgáltak, mire fel ragozzák a lehetséges forgatókönyveket.

Nagyobb pontosság szükséges a kezezéshez, különösen azokban az esetekben, amikor a ‘nem szándékos’ kezezés szabálytalanság. Az újraszövegezés számos elvet követ:

• a labdarúgás nem fogadja el a kézzel/karral szerzett gólt (még akkor sem, ha az véletlen)
• a labdarúgás elvárja, hogy kezezésért büntessék azt a játékost, aki a kezével/karjával birtokba veszi/irányítja a labdát, és jelentős előnyre tesz szert, például gólt szerez vagy gólszerzési lehetőséget teremt
• természetes, hogy eséskor egy játékos a teste és a talaj közé teszi a kezét támaszként
• a kéz/kar vállmagasság felett tartása ritkán tekinthető ‘természetes’ helyzetnek, és a játékos ‘kockázatot vállal’, ha ilyen helyzetben tartja a kezét/karját, a becsúszást is beleértve
• sokszor lehetetlen elkerülni a labdával történő kontaktust, ha a labda a játékos testéről vagy egy közelben lévő játékosról (bármelyik csapatból) pattan a kézre/karra.

Egy évvel később, már rostáltak a felsoroláson, ezáltal általában egyértelműbbé téve a döntéshozatalt:

(forrás: A labdarúgás játékszabályai 20/21)

Aztán tavaly jött el csak igazán a nagy kihúzási hullám – ami egyébként már épp ellentétes azzal az elgondolással, hogy pontosan kitérjenek a ‘nem szándékos’ kezezés szabálytalanság típusaira.

(forrás: A labdarúgás játékszabályai 21/22)

Azóta is ez az esszenciális kivonat az irányadó kezezés ügyében. Íme az indoklás:

• Nem minden kéz/kar és a labda közötti kontaktus kezezés szabálytalanság.
• A játékvezetőknek annak alapján kell megítélniük a kéz/kar helyzetének ‘indokoltságát’, hogy a játékos mit tesz az adott szituációban.
• A csapattárs gólszerzést megelőző véletlen kezezése, valamint a gólszerzési lehetőséget eredményező véletlen kezezés eltávolításra került a szabálytalanságok közül.

Viszont hiába rövidült a lényegére a korábbi sok kitétel, a gondolatiság azt kívánja, hogy a bíráskodás magában hordozza azokat az elveket, amelyek az előzményekből fakadnak, hisz ellentétes utasítást nem hoztak (kivéve a magyarázat utolsó pontját). Ennélfogva a játékosoknál

• továbbra is természetes, hogy eséskor (…) a teste és a talaj közé teszi a kezét támaszként
• és a kéz/kar vállmagasság felett tartása ritkán tekinthető ‘természetes’ helyzetnek, és a játékos ‘kockázatot vállal’, ha ilyen helyzetben tartja a kezét/karját, a becsúszást is beleértve, ergo ezzel teszi „természetellenesen nagyobbá” a testét, kielégítve azt, hogy kezének/karjának pozíciója nem természetes következménye az aktuális testmozgásának.

Itt kell megemlíteni, az, hogy sokszor lehetetlen elkerülni a labdával történő kontaktust, ha a labda a játékos testéről vagy egy közelben lévő játékosról (bármelyik csapatból) pattan a kézre/karra, általános igazság maradt, de a legutóbbi változtatás árnyalja a következményeket, mivel a játékvezetőknek annak alapján kell megítélniük a kéz/kar helyzetének ‘indokoltságát’, hogy a játékos mit tesz az adott szituációban.

Értelmezésünk alapján: a kalimpálás – oldalra vagy az ellenfél távoltartására –, a vállmagasságba vagy fölé emelt, fejeléshez felugrásnál, illetve blokkolásnál testtől mondjuk úgy, jelentősen elmozduló kar mind büntetendő.

A Leipzig elleni nyolcaddöntő visszavágóján 7-0-s győzelemig meg sem álló Manchester City-hengert elindító tizenegyest megelőző kezezés vitát szült, pedig az nem indok a szabályosságra, hogy Benjamin Henrichs jobb karja magasra lendítése nélkül nem ugorhatott volna ilyen magasra (forrás: M4 Sport)

A futballistáknak meg kell tanulni/szokni ezzel együtt élni, nagyobb figyelemmel koordinálni (pl. nincs szabályba vésve, milyen magasra ugorjanak, minimális lendületvétellel legfeljebb alacsonyabban szállnak majd a fejpárbajok) – hacsak nem értelmezik teljesen újra az IFAB-nál az előírásokat.

Jelenállás szerint ezekben az esetekben a szándékosságot kár is felvetni – ahogy a gólszerzést közvetlen megelőző kezezés is tiszta sor –, és a mindig is így csináltuk fejtegetés is zsákutcába visz. A ’82-es vébé olasz–argentinján Diego Maradonát 23-szor vághatta fel büntetlenül Claudio Gentile, annyiszor faltolhatta a meccs során, amennyit napjaink futballjában a két csapat együttesen követ el, akkor meg egyetlen emberfogó apríthatta ily módon az ellenfél legjobbját. A szigorítások azóta folyamatosan lehetetlenítették el a faragást, a játék a tisztaság felé haladt, hogy a tudás jobban kidomborodjon. De csupán visszatekintve kikövezett az idáig vezető ösvény, a hepehupák és tévutak feledésbe merültek. A kezezésmizériát is így kell terelgetni.

INDULATKEZELÉSRE FEL!

Érdekvezérelt reklamálások helyett igyekszünk inkább a fentiekre hagyatkozva értelmezni a Bayern–City és a Napoli–Milan tizenegyeseit, és azok jogosságát.

1)

(forrás: M4 Sport)

A fölédurrantó Erling Haaland koncentrációját nem az zavarta meg, hogy sokaknak még a stadionban is csak lassan esett le, Clément Turpin rögtön kiszúrta, Dayot Upamecano csuklójáról vágódott le a lövés. Azt még a francia spori közreműködésével elégedetlen, a hajrában a kispadtól is elküldött Tomas Tuchelnek – a kiállításánál Lőw Zsoltnak is piros lapot vizionáltak – is el kell ismernie, a bekkje túl korán engedte szabadjára az addig fegyelmezetten hátrakulcsolt kezeit, és a kifordulásakor már a testméretét növelve kockáztatta a büntetést. A tizenegyes jogos volt.

2)

(forrás: M4 Sport)

A müncheniek egyenlítéséhez már a VAR beavatkozása is szükségeltetett. És itt kúszik képbe, hogy bár a saját lábfejéről pattant Akanji alkarjára Sadio Mané centerezése, így kapásból ráhúzhatnánk a „lehetetlen elkerülni a labdával történő kontaktust” kategóriát, amiért két éve még nem járt volna tizenegyes, mára viszont Turpinnek mérlegelnie kellett „a kéz/kar helyzetének ‘indokoltságát’, hogy a játékos mit tesz az adott szituációban”. És Akanji kimerítette, hogy „karjának pozíciója nem természetes következménye az aktuális testmozgásának.” (A jövőben szimplán a hát mögé szorított kéz lesz a természetes.) A döntést ezáltal helyesnek véljük.

3)

(forrás: M4 Sport)

Mivel Hvicsa Kvarachelián kifogott Mike Maignan, a Napoli túl későn zárkózott fel a Milanra, ám a tizenegyese körülményeit érdemes szemügyre venni. Noha az, hogy „természetes, hogy eséskor egy játékos a teste és a talaj közé teszi a kezét támaszként” már nincs leírva a szabálykönyvben, „a kéz/kar helyzetének ‘indokoltságát’ cikkely lefedi ezt az önkéntelen reakciót. Fikayo Tomori mozdulatsorát azonban inkább sorolnánk a kontrollált becsúszások közé, amelyben nem vesztette el az egyensúlyát, és támaszkodás nélkül is kivitelezhette volna, a testével (hátával, lapockájával, oldalával, törzséhez szorított felkarjával) tompítva az esését. Ezt az álláspontot képviselhette – az őt megerősítő VAR-os kollégáival egyetemben – Szymon Marciniak, valószínűleg jó ürüggyel.

NE VÁRJUNK TÖKÉLETESSÉGET

A szabálykönyv is kiemeli, nem lehet mindent paragrafusokba szedni. „A játékszabályok nem fedhetnek le minden lehetséges helyzetet, ezért amennyiben nincs egyértelmű iránymutatás a labdarúgás játékszabályaiban, az IFAB azt várja a játékvezetőktől, hogy a játék és a játékszabályok »szellemiségének» megfelelően hozzanak döntést” – olvasható A szabályok filozófiája és szellemisége fejezetben. Ugyanakkor a játék szellemében meghatározás kissé megfoghatatlan, ezért amire szabály alkotható, annak következetes betartása a legfőbb segítség. Olyan szabályt még úgy sem hoztak, amelyikkel mindenki, főleg a pillanatnyi károsultja egyetértene.