A Thomas Tuchel vezette edzői stábot március végén nevezték ki a bajor klubnál, miután menesztették Julian Nagelsmannt. Lőw Zsolt Münchenbe is követte Tuchelt, akivel korábban a Paris Saint-Germainnél és a Chelsea-nél is együtt dolgozott, a londoni együttessel 2021-ben Bajnokok Ligáját nyert.
„Nem tudok ennél nehezebbet elképzelni az edzői szakmában annál, hogy szezon közben kell beugrani” – mondta a közmédiának adott interjúban a magyar szakember, aki elárulta, szenzációs kihívásnak találták a bajorok ajánlatát, így végül inkább érzelmi alapon döntve elfogadták azt. A Tuchel–Lőw páros helyzete azonban nem egyszerű, a korábbi évekhez képest gyengébben teljesítő Bayern ugyanis szerdán a Manchester City ellen 4–1-es összesítéssel kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, és a Német Kupában is a nyolc között búcsúzott az együttes.
Lőw Zsolt elmondta, nagyon kevés időt töltöttek még együtt a kerettel, nem volt még mód a játékosok és a klub alapos megismerésére.
„Ezzel birkózunk jelen pillanatban is, hiszen hullámzó a csapat teljesítménye. Bizonyos mérkőzéseken már látjuk azért a kézjegyünket és látjuk azt, hogy merre szeretnénk indulni és haladni ezzel a csapattal, de még hullámzó. Hullámzó, úgyhogy azt gondolom, hogy ez nem nagyon fog változni a bajnokság végéig. Megpróbálunk minél több tapasztalatot szerezni, minél jobban megismerni mind a klubot, mind a játékosokat. Ezeket a tapasztalatokat majd a nyáron tudjuk használni ahhoz, amikor előkészítjük és felépítjük az új szezont” – fogalmazott.
Sadio Mané és Leroy Sané múlt heti konfliktusával kapcsolatban Lőw Zsolt elmondta, természetesen sajnálja, hogy megtörtént, de úgy véli, a játékosok, a csapat és a stáb is jól reagált az eseményekre. A szenegáli támadó pénzbüntetést kapott és egy bajoki mérkőzésre eltiltotta a klub.
„Elképesztő nyomás van a játékosokon és elő-elő fordul a labdarúgásban, hogy ezt a nyomást egy játékos nem úgy kezeli, ahogy az a legszerencsésebb. Ez előfordul a labdarúgásban, nyilvánvalóan ez nem jó, hogy megtörtént, nem jó, hogy előfordult – utalt a magyar tréner arra, hogy Mané az öltözőben pofon vágta Sanét a Manchester City ellen 3–0-ra elveszített BL-negyeddöntő után, és a csapattársaknak kellett őket szétválasztani. – De azt gondolom, hogy mind a játékosok nagyon-nagyon profi módon kezelték ezt, mind a csapat is. És azt gondolom, nekünk is sikerült a lehető legrövidebb úton megtalálni a legmegfelelőbb megoldásokat, hogy minél hamarabb tiszta lappal tudjunk indulni és a lehető legkevésbé zavarja ez a történés a csapat felkészülését” – mondta Lőw Zsolt.
A Lőw Zsolttal készült teljes interjú a vasárnap 22 órakor kezdődő Sport7 című műsorban lesz látható az M4 Sporton.