Musorujsag
Élő Eredmények

A Real Madrid és a Manchester City nem okozott egymásnak meglepetést, de Murphyvel nem számoltak

A Real Madrid és a Manchester City nem okozott egymásnak meglepetést, de Murphyvel nem számoltak

m4sport | Szerző: Petykó Adrián
Szolid mérkőzésen egyik csapat sem került előnybe a Real Madrid és a Manchester City Bajnokok Ligája-elődöntőjében, mert képesek voltak akkor meglepni az ellenfelet, amikor ezt egyébként semmi sem ígérte.

Kapcsolódó tartalom

Ami elromolhat, az el is romlik – csóváljuk a fejünk, amint valami balul sül el vagy a kezeink közt mond csődöt. Azonban az Edward A. Murphy Jr.-nak (hivatását tekintve repülőgép-mérnök, nem aforizma-gyáros) tulajdonított mondás közel sem a beletörődésről szól. És még csak nem is jól idézzük. Állítólag azt hangoztatta egy kísérleten ügyködő beosztottjainak: ha van valami módja, hogy elszúrják, akkor el is fogják.

Mindezt úgy értelmezte, ez sokkal inkább szól az alapos felkészültségről, mert a rossz végkifejlet tudatában a legnagyobb az esély a baj megelőzésére. Illetve annak a tudomásulvételéről, hogy nem hajthatjuk uralmunk alá a körülöttünk zajló eseményeket, ha valami megtörténhet, előbb-utóbb meg is fog.

A Real Madrid és a Manchester City elődöntőjét első nekifutásra e kettősség vonzása formálta. Egyik fél sem ment szembe az előzetes várakozásokkal, aztán a gólokat éppen akkor nyelték be, amikor úgy nézett ki, markolják a gyeplőt – és épp olyan esetekből, amit igyekeztek elkerülni.

Egyik oldalon sem vették tűz alá a kaput, de az xG (a helyzetminőségről árulkodó várható gólveszély mutató, felül) és az xT (a veszélyességi faktor szimulálását megkísérlő mérőszám, alsó grafikon) idővonalán is egyértelmű, azon szakaszukban találtak be a csapatok, amikor szinte semmi fenyegetést sem jelentettek (forrás: Twitter/OptaAnalyst)

Az edzőbá’k is úgy álltak a kérdéshez, nincs szükség meglepőt húzni, csapataik karakteréhez illően néztek a dolgok elébe.

Carlo Ancelotti nem paráztatta klasszisait: jöjjön, aminek jönnie kell, – az észszerűség diktálta keretek közt – majd meglovagolják a hullámokat. A madridiak hozták szokásos, saját térfelet megszálló, kapujuk előtti zónákra koncentráló védekező formulát. A hátsó négyesnek a pozícióik elfoglalásával a City ötösfogattá fejlődő támadósora okozott fejtörőt, de egy) a szélre terelt játék a házigazdának is megfelelt, kettő) a középpályáról is érkezett segítség, ilyenkor általában Rodrygo tömte be a benti lyukat (odaát Vinícius Junior és Kyle Walker lekötötték egymást). Ezért többször is szabadon léphetett be Manuel Akanji, de mivel eleve jobb lábasként került a bal oldalra, nem adódtak ideális passz-szögek, hogy a sorok között helyezkedő játszótársait megtalálja, és eleve nem az a klasszikus játékmester típus.

A sokszor üresen maradó Akanji megjátszása jelentette a tiszta passzopciót a Manchester City labdajáratásánál, amely a passzhálójukon is visszaköszön (balról, forrás: Opta), ezért is kerülhetett svájci bekk neve mellé a legtöbb progresszív átadás (jobbról, forrás: Twitter/DB), de a hatékonyságról árulkodóbb, hogy Rúben Dias bizonyult a legfőbb célpontjának.

(A megint nem cserélő, tehát a meccs képét elfogadó) Guardiola sem szerette volna, ha bármi belerondít a nyugodtra tervezett estéjébe. Az egyenes kieséses szakaszban sosem mozgott otthonosan vendégként, a keserű búcsúk (Monaco, Liverpool, Spurs, Lyon) pedig már eddig is az irányba terelték a kontrollmániás katalánt, hogy amit csak lehet, tartson ellenőrzése (illúziója?) alatt a City. Ezen a tavaszon, idegenben végképp minimalista igényekkel lépnek fel: az eseménytelenség boldogít! Mondván, hogy oda-visszavágón úgysem fékezhetik meg Erling Haalandot és kiszolgáló egységét. Letámadásuk hajtóereje a Santiago Bernabéuban sem a támadószellemük volt, hanem hogy mihamarabb helyreállítsák a világ rendjét, és labda járatásával érvényesítsék akaratuk.

Ki is kerekedett ebből az a találkozó, amin a kapuk kevésbé forogtak veszélyben. Gólokat sem nagyon ígért. Vagyis dehogynem, mindössze ki kellett várni, hogy hiba csússzon abba, amibe hiba csúszhatott.

A Manchester City első félidei letámadása számokban:

A Manchester City az első félidőben hétszer vette vissza a labdát a felezőn túl, jobbára egészen a madridi tizenhatos előterében (balról) – átlagban 41 méterre az önön alapvonaluktól csaptak le –, de ezen kívül további passzokat is blokkolt vagy lefülelt a hazai térfélen, összesen 13-szor ért közvetlen célt a letámadása (jobbról a Real Madrid első féildei saját térfeléről indított elvétett passzainak összesítése; forrás: Opta))

A City presszió & passzivitás kombója működni látszott, bár olykor-olykor kicsúszott a szorításból a Madrid, alapvetően így is a kívánt mederbe csordogált a meccs. Az első, és egyben egyetlen szünet előtt befejezett akciójával a címvédő mégis igazolta Guardiola félelmeit. /Apropó, Luka Modrić-külsőzés: akkor lesz mérhető játék a futball, ha az ilyen megmozdulások, amelyek előidézték Eduardo Camavinga betörését és Vinícius Junior vezetést érő lövését, és úgy egyébként a horvát aranylabdás valamennyi labdás és labda nélküli döntése, azaz az emberi intuíció és zsenialitás is számokba, algoritmusokba önthetővé válik – biztosan ezt akarjuk, hogy ez is másolható legyen, tömegtermék?/

A manchesteri válasz nem késett: lejjebb tekerték a nyomásgyakorlást, hogy még nehezebben kerülhessenek a hátukba.

A Manchester City második félidei letámadása számokban:

A szünet után számszerűen csupán eggyel csökkent a City szereléseinek száma – 22-ről 21-re –, de a félpályán túl alig-alig fordult elő, és azok is a tizenhatostól távol, és a labda nélküli aktivitást mutatja az átlaguk négyméteres visszaesése (balról) is, ezzel együtt ritkultak az eladott madridi passzok is, és már csak nyolc labdát szórtak el a térfelükön (jobbról, forrás: Opta)

A játék már nem a Madrid a térfelére összpontosult, a labdabirtoklás is tótágast állt egyik félidőről a másikra – a vendéglátó szempontjából a 32:68 százalékos arány 54:46-ra módosult –, de mindez nem jöhetett volna létre, ha a City nem vesz vissza. A 0-0-s állásig tíz alatti PPDA-juk (az ellenfél térfelén mért védekező aktivitásmérő, hogy hány passz után próbáltak beavatkozni) már a húszat súrolta, mikor összejött az egyenlítés. Mert Rodri leleste Camavinga szándékát Kevin De Bruyne bombáját megelőzően, magyarán mégiscsak egy magasan levadászott – és néhány momentummal korábban a pályát valószínűleg elhagyó – labda hozta meg az eredményét.

A párharcból lepergett kilencven perc, ám okosabbak nem lettünk, a döntőbe kerülés aligha lehetne nyitottabb, avagy afféle Murphy-törvény parafrázissal élve: a visszavágón bármi megtörténhet, és az meg is fog.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Már a Haaland-henger előtt ötöst érdemelt a City a Leipzig megfojtásáért
Nehéz elvonatkoztatni a góloktól, ha <a href="https://m4sport.hu/bajnokokligaja/cikk/2023/03/14/haaland-mesterotossel-sokkolt-a-manchester-city-hatalmas-pofont-kiosztva-utotte-ki-az-rb-leipziget-a-bajnokok-ligajabol/" target="_blank" rel="noopener">hetessel üti ki az RB Leipziget</a> a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de mire szenzációs csatára elkezdte a termelést, a Manchester City már irányba állította a visszavágót.
Külföldi futball