A 25 esztendős fáradhatatlan középpályás az elmúlt két szezonban az alakulat egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát, ám az Inter elleni Bajnkokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén már a 18. percben le kellett cserélni.
Mint azóta a vizsgálatok során kiderült, Iszmael Bennaszer sérülése súlyos, térdproblémái miatt meg is kellett operálni – a műtétre kedden került sor, Lyonban, Franciaszországban, a Milan beszámolója szerint a beavatkozás jól sikerült.
A klub közleményéből kiderül, Bennaszer nagyon hosszú időre kiesik, s csapata legalább fél évig nem is számolhat egyik legjobbjával. Ez egyben azt is jelenti, hogy a középpályás nemcsak a jelenlegi szezon hajráját, de még a következő, 2023–2024-es idény első mintegy négy hónapját is kihagyni kényszerül.
A transfermarkt.de piaci portál által 40 millió euróra becsült futballista kiesése hatalmas csapás a Milan számára.