Az angol csapat a madridi 1–1 után hazai pályán mindkét félidőben két-két gólt szerezve verte a Realt, a hazaiak első két gólját Bernardo Silva szerezte, ezzel Lionel Messi és Robert Lewandowski után harmadik játékosként tudott legalább két gólt szerezni a Real ellen BL-elődöntőben. A manchesteriek gólzsákjának, Erling Haalandnak ugyanakkor nem a Real lesz a kedvenc ellenfele, a norvég ugyanis a mostani BL-szezonban csak a spanyolok ellen nem tudott gólt szerezni, az összes többi ellenfélnek betalált, ha a pályán volt.
Kapcsolódó tartalom
A Real négygólos veresége azt is jelenti, hogy mind a klub, mind Ancelotti beállította legsúlyosabb BL-vereségének rekordját. A királyi gárda eddig egyszer kapott ki ennyire a legrangosabb európai klubsorozatban, 2009 márciusában a Liverpool az Anfielden verte 4–0-ra a madridiakat a nyolcaddöntőben, míg Ancelottinak is mindössze egyszer kellett ekkora vereséget elszenvednie a BL-ben, még a Milan edzőjeként 2004 áprilisában kapott ki 4–0-ra a Deportivo La Coruna otthonában a nyolc között.
Az olasz tréner ugyanakkor egy pozitív rekordot is megdöntött, Alex Fergusont (190) megelőzve szerdától ő ült kispadon a legtöbb BL-mérkőzésen (191) a sorozat történetében.
A Manchester Cityt irányító Josep Guardiola a 4–0-s sikerrel a harmadik edző lett, aki elérte a száz győzelmet a Bajnokok Ligájában, rajta kívül ezt csak éppen Ancelotti (107) és Ferguson (102) mondhatja el magáról. A spanyol trénernek ehhez 160 meccsre volt szüksége, míg az olasz sztáredzőnek 180-ra, az angol legendának pedig 184-re. Guardiola ugyanakkor az egyetlen edző, aki három BL-szezonban is kiejtette a Real Madridot, a mostani előtt a 2010/2011-es idényben még a Barcelona élén az elődöntőben, a 2019/2020-asban pedig már City-trénerként a nyolcaddöntőben.
A fináléban a Manchester City az Interrel fog találkozni, a két csapat még soha nem csapott össze az európai kupaporondon.