„Nem hiszem el, hogy ezt kérdezed. Tényleg ezt kérdezed?” – reagált José Mourinho a budapesti sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy szerinte mennyit számít majd a finálé végkimenetele szempontjából, hogy ő edzőként nagyobb sikereket ért el, mint a Sevillát irányító José Luis Mendilibar. A portugál tréner szerint két hasonló edző fog szembekerülni egymással, „az életkoruk és a hajuk színe is egyforma”, mindössze arról van szó, hogy neki több lehetősége volt az európai porondon szerepelni, mint spanyol kollégájának.
A Sevilla játékosai ráadásul tapasztaltabbak, mint a Roma futballistái, több nemzetközi döntőben szerepeltek. „Az Európa-liga-döntő a Sevillának olyan tapasztalat, amit szinte már kisujjból kiráznak, nekünk ez nincs meg. Az ő szurkolóiknak szinte már rutin Spanyolországból elindulni az Európa-liga-döntőre, számunkra viszont ez egy rendkívüli és felejthetetlen élmény lesz” – fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor, hogy a természetesen Roma játékosai sem fognak „üres kézzel érkezni”. „Két év nagyon kemény munka van mögöttünk, a holnapival együtt 30 európai meccset játszottunk két év alatt. A Sevilla remek csapat remek utánpótlással, minőségi futballt játszó játékosokkal, ők viszont nem ismerik az én srácaimat, hogy mire képesek csapatként.”
Mourinho hozzátette, nagyon hosszú út vezetett számukra az El-döntőig, megérdemelten jutottak fináléba és nagy kedvvel fognak pályára lépni. „Erre vártunk hosszú ideje, ezért dolgoztunk az elmúlt két-három napban is, hogy biztosak legyünk abban, hogy olyan helyzetben lépünk pályára, hogy esélyünk legyen a győzelemre” – mondta.
A portugál edző szerint a két klub történelme sem mérvadó az El-döntő kimenetele szempontjából, hiszen „a történelem nem rúg labdába az ilyen mérkőzéseken, csak a játékosok”.
A hatvanéves Mourinho a jövőjét firtató kérdésre úgy reagált, minden a csapatról szól, nem róla. Annyit elárult, hogy az együttes vezéregyéniségei is feltették neki ezt a kérdést, nekik konkrét választ adott, de azt nem kívánta most felfedni. Megjegyezte, amikor 2010-ben távozott az Internazionalétól a triplázás után, az teljesen más helyzet volt, most nincs kapcsolatban senkivel. Később a csapatkapitány Lorenzo Pellegrini úgy fogalmazott, ez egy bizalmas beszélgetés volt, amiről nem akar beszélni, mert csakis a mérkőzéssel akar foglalkozni.
Az utolsó kérdés után Mourinho már majdnem távozott, de az olasz újságírók addig kiabáltak utána Paulo Dybala felől érdeklődve, mígnem annyit válaszolt a tréner, hogy húsz-harminc percet játszhat a világbajnok argentin támadó.
Pellegrini arról beszélt, hogy tudják, mi forog kockán. Szerinte valamennyi játékos elszánt és kicsit izgatott. „Sosem szabad megelégedni, harcolni kell tovább az életben. Tavaly száz százalékot nyújtottunk, és fantasztikus érzés volt nyerni, ezt szeretnénk újra átélni” – mondta Pellegrini utalva a Konferencia-ligában tavaly aratott diadalra.
A középpályás az ellenfélről úgy vélekedett, azért nyerte meg a korábbi hat döntőjét, mert egyszerűen jó csapat, viszont kijelentette: a riválisnak sem lesz egyszerű dolga. Amikor az AS Roma védekező stílusáról kérdezték, akkor azt válaszolta, mindig törekednek a gólra, de próbálják ellensúlyozni az ellenfelek erényeit, ez pedig eddig jól működött, ezért is játszhatnak a budapesti döntőben.
„Úgy készültünk, ahogy egy döntőre kell. Taktikailag készen állunk. A döntő mindig kicsit más meccs, de megtettünk minden tőlünk telhetőt. Buktatókkal teli út volt, de megérdemelten vagyunk itt” – mondta Gianluca Mancini.
A budapesti döntő, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 21 órakor az angol Anthony Taylor sípjelére kezdődik.