Musorujsag
Élő Eredmények

Megtámadták a budapesti reptéren, rendőröknek kellett kimenekíteni az El-döntő játékvezetőjét

Megtámadták a budapesti reptéren, rendőröknek kellett kimenekíteni az El-döntő játékvezetőjét

m4sport.hu
A Roma szurkolói nehezen viselték, hogy csapatuk 11-esekkel elbukta a finálét, ezért elsősorban az angol bírót, Anthony Taylort tették felelőssé.

A Sevilla csapata nyerte a labdarúgó Európa-liga 2022/23-as idényét, miután a Puskás Arénában rendezett döntőben szerdán 1–1-es rendes játékidőt, majd gól nélküli hosszabbítást követően tizenegyespárbajban legyőzte az AS Romát.

A mérkőzés játékvezetője, az angol Anthony Taylor csütörtökön utazott volna haza Magyarországról, pechjére azonban a Ferihegyi Repülőtéren épp belefutott a vesztes római szurkolókba, akik nehezen viselték a vereséget

Taylort végül a rendőröknek kellett kimenekíteni, miután a verbális szidalmak mellett többek között egy széket is dobtak felé. Mondhatni, követték a Roma edzőjének, José Mourinhónak a szidalmait, aki a meccs utáni sajtótájékoztatót követően még a Puskás Aréna parkolójában megvárta és durván gyalázta az angol sportembert.

Kapcsolódó tartalom

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A budapesti El-döntő volt minden idők legnézettebb Európa-liga-mérkőzése Magyarországon
Nézettségi rekordot hozott a szerda esti Európa-liga-döntő az M4 Sporton. 1 millió 246 ezren kapcsolódtak be a mérkőzés felvezetésébe és a közvetítésbe. A Sevilla és a Roma összecsapása volt minden idők legnézettebb Európa-liga-mérkőzése és a szezon legnézettebb európai kupamérkőzése is Magyarországon, megelőzve a Bajnokok Ligája rangadóit és a Ferencvárosi TC El-mérkőzéseit is.
M4 - Lelátó
Mourinho kifakadt a játékvezetésre az Európa-liga döntője után
José Mourinho csalódottan nyilatkozott és a játékvezetést kifogásolta, miután életében először elvesztett egy európai kupadöntőt. Az AS Roma 1–1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban maradt alul a Sevillával szemben az Európa-liga fináléjában a Puskás Arénában.
Külföldi futball