Kapcsolódó tartalom
„Már öt európai trófeát nyertem, most kevésbé büszkén távozom, de játékosaimra nagyon büszke vagyok, mindenüket kitették a pályára, rendkívül nehéz, őrületesen hosszú, idegőrlő és megterhelő döntőn vagyunk túl” – értékelt a lefújás után, majd rátért az angol Anthony Taylor játékvezető ténykedésére, aki összesen 14 sárga lapot mutatott fel a közel két és fél órás mérkőzésen.
„Már hozzá vagyunk szokva, hogy a játékvezetők egyre többször nyúlnak bele a mérkőzések alakulásába, de egy ilyen döntőben erre nem számítottam volna” – így Mourinho, aki a többi között arra utalt, hogy egy kezezésnél nem ítéltek tizenegyest a rómaiak javára, de aztán további eseteket is említett. „Elég Ibanez szájára nézni, és mindent érteni. Az őt lekönyöklő Lamela tizenegyest rúghatott, pedig ki kellett volna állítani. Amikor Pellegrini elesett, sárga lapot kapott, amikor Ocampos szimulált, nem kapott sárga lapot. Több szituációt sem megfelelően ítélt meg, meg kell nézni a döntéseket. A mezőnyfölényben játszó, domináló, kapu elé többször eljutó csapatot lehetetlenítette el, sárga lapot adott, ahol nem kellett volna, amikor pirosat kellett volna adni, nem adott, ez sokat számított.”
A pályafutása hatodik európai kupadöntőjén először veszítő szakember elárulta, hogy a meccs után azt mondta játékosainak, ezúttal sem megy haza kevésbé büszkén, mint az előző öt megnyert fináléja után, mert a tanítványai mindent megtettek.
„Ahogy korábban is mondtam, vagy a kupával távozunk innen vagy holtan. És holtan távozunk. A játékosok hullafáradtak, és én is. Nagyon kemény döntő volt, amelyen szerintem 150 percet játszottunk” – mondta megtörten Mourinho, aki korábban a Portóval diadalmaskodott az UEFA Kupában és a Bajnokok Ligájában, majd az Internazionaléval újra a BL-ben, aztán a Manchester Uniteddel az Európa-ligában, tavaly pedig a Romával a Konferencia-ligában, a hatodik diadalával pedig megelőzhette volna Giovanni Trapattonit.
Ezután még az olasz szövetségnek is odaszúrt, mivel sárga lapos eltiltás miatt nem ülhet le a kispadra a Roma utolsó bajnoki mérkőzésén. „Úgy kezelnek, mint egy bűnözőt” – mondta.
Arra, hogy marad-e a Roma vezetőedzője, nem adott egyértelmű választ: „Hétfőig biztosan” – utalt arra, hogy a Serie A utolsó fordulóját a hétvégén rendezik.

Az AS Roma az 1961-es Vásárvárosok Kupájában aratott diadala után 61 évet várt az újabb európai sikerre, amikor tavaly a debütáló Konferencia-ligában ért a csúcsra, a kettő között elvesztette az 1983-as BEK-döntőt és az 1991-es UEFA Kupa-finálét, illetve ezúttal az Európa-ligában maradt alul drámai körülmények között.