Musorujsag
Élő Eredmények

Adieu! Elköszönt Messitől a PSG

Adieu! Elköszönt Messitől a PSG

PSG
A Paris Saint-Germain hivatalosan is bejelentette, szerződése lejártával Lionel Messi távozik a francia bajnoktól.

A klub honlapján a Nasszer al-Khelaifi mondott köszönetet a 35 éves argentin világbajnoknak, aki két éven át játszott párizsi színekben.

Messivel két francia bajnoki címet szerzett a PSG, ám a Bajnokok Ligájában egyszer sem jutott túl a nyolcaddöntőn.

A héten Christophe Galtier vezetőedző szavaiból már kiderült, Messi már elköszönt. Sőt a nemzetközi sajtóban már május elején hírt adtak a hétszeres aranylabdás távozásáról. Az átigazolási ügyekre specializálódott, általában jól értesült Fabrizio Romano akkor azt írta a Twitteren, hogy Messi édesapja, Jorge Messi már egy hónappal azt megelőzően közölte a döntést a párizsi klub vezetőivel.

Kapcsolódó tartalom

A Barcelonát irányító Xavi épp a minap beszélt arról, hogy szívesen látná a csapatában.

Kapcsolódó tartalom

Messi, akinek a hónap végén fut ki a szerződése, 74 meccsen 32 gólt szerzett és 35-öt készített elő közvetlen a PSG-ben, amely szombat este a Clermont ellen hazai pályán zárja a szezont.

Egyébként szintén két évadot követően Sergio Ramos is búcsút int a PSG-nek.

Borítókép: Lionel Messi (EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek