A nemzetközi sportsajtó már kedd délelőtt megszellőztette a várható búcsút: a Milan-közeli oldalak úgy tudják, a klub vezetősége leült egyeztetni a nyári átigazolási időszak előtt, a megbeszélés pedig igen feszültté vált, ugyanis Gerry Cardinale tulajdonos élesen kritizálta az együttes tavalyi erősítéseit (így Maldini munkáját), emellett a csapat szezonbeli teljesítményét is – felek között állítólag azon is vita alakult ki, hogy teljesen más elképzeléseik voltak az igazolások és az azokra fordított összeg kapcsán.
Kapcsolódó tartalom
A MilanNews értesülései szerint Cardinale és Maldini teljesen máshogy gondolkozott a jövőről, s ez megpecsételte a technikai igazgató sorsát – a milánói klub délután a hivatalos honlapján is megerősítette a korábbi híreszteléseket.
Az együttes közleménye szerint a távozó sportvezető feladatait egy munkacsoportra bízzák, amely ennek kapcsán szorosan együttműködik majd Stefano Pioli vezetőedzővel.
A 126-szoros olasz válogatott Paolo Maldini a klub talán legnagyobb legendája, teljes játékospályafutását a piros-feketéknél töltötte, majd 2018-tól vezetőként tért vissza a Milanhoz. Az ikon elküldése állítólag az öltözőben is megdöbbenést okozott – példaként Sandro Tonalit, Theo Hernándezt és a szerződéshosszabbítását nemrég aláíró Rafael Leaót említik, utóbbi egy elgondolkodó fejet osztott meg Twitter-oldalán a délelőtti sajtóhírre reagálva.
A Milan elődöntőbe jutott a Bajnokok Ligájában, a Serie A-ban pedig a BL-indulást érő negyedik helyen végzett.