Lehetséges-e egyáltalán másra fókuszálni, mint hogy miként tették-vették? A futballtörténet egyik legtökéletesebb előadásán, a valaha volt tán legnyomasztóbb félidővel, oly alá-fölérendeltségben, amelyben a Real Madridot – a vezetés megszerzéséig bizton – angol kiesőjelölt szintjére degradálták.
A Pep Guardiolának kulcsfontosságú centrális erőtérben a pozíciók elfoglalása a klasszikus WM-korszakot idézi, amelyben a belső boksz négyszöge dobja a létszámfölényt. A madridi középpályástriót elkerülhetetlenül zilálta szét az összekötők, Kevin De Bruyne és Ilkay Gündogan követése, és ezen a szélsőik sem segítettek, mert dominóhatásként a helyük maradt szabadon.
A tér és az idő játéka, ugyanazon az elven, mint a hamis kilences(ek)nél. A City igazából cicázott.
Kapcsolódó tartalom
A tanár-diák meccsen a Madrid jóformán a kirúgások, felszabadítások erejéig látott labdát. A különbséget mutatja, hogy a félidőig Ruben Días kivételével az összes hazai mezőnyjátékos célba vette a kaput, míg a túloldalon egyesegyedül a kapufát harmincról (statok nyelvén 0,01 xG-ről) megzörgető Toni Kroos.
A Real Madrid az első negyedórában 13 jó passzt számlált az elődöntő visszavágóján, a passzhálója értelmezhetetlen. A Real Madrid! Még a következőben is ennek alig a dupláját, pedig akkor már hátrányban volt. (forrás: M4 Sport & Twitter/DB)
(Bizonyos vélemények szerint rövidesen a határtalan tőkével rendelkező új hullám hatalomátvételének fordulópontjaként emlegetjük majd, hogy) a City a sorozat királyával, címvédőjével játszadozott, akár ártatlan kisded az összecsinált pelenkájával.
De az érinthetetlenség érzése nem jöhetett volna létre, ha a labda nélküli játék nem annyira patent, ha nem még patentabb, mint ami a megszerzése után történt.
Ahogy Guardiolánál mindig, a leporolt WM-rendszerében is az alakzat szolgálja a stílust. A védekező és támadó fázisok szoros egységet képeznek, nem választhatók el egymástól, a teljes kép a lényeg: egyszerre érvényesül a pozíciós játék és a feszes rest defence (mondjuk úgy, a megelőző vagy preventív védekezés), amivel már arra koncentrál, mi lesz labdavesztésnél.
Jobban szemügyre véve, már a fenti jelenetsorban is megbújt, miként tolta le a pályáról a Madridot a City: olyan kíméletlen le- és visszatámadással, amely megfojtotta a máskor zavarba hozhatatlan klasszisokat is. Nagy létszámmal, állandóan és gondolkodás nélkül szívta el a levegőt a házigazda.
Már a tizenhatosnál őrületbe kergették a madridiakat: hiába próbálták kihasználni, a City valójában sosem volt rendezetlen, így azonnal megszállhatták a területet, hogy körbefogják és hibába hajszolják a labdást. Mivel a feltolt védelmi sor az indításokat is szervezetten fogadta, a vadászatok hosszát is elnyújthatták. A labdakihozatalok nyitófázisának mintázata is tisztán kirajzolódott: Jack Grealish a bekksor jobb oldala felől a kapusig nyomult, mögötte Manuel Akanji ugrásra készen őrködött, Kevin De Bruyne a forgatón, Erling Haaland a másik középhátvéden, Bernardo Silva kettős fedezékben a hosszún (a második gól előélete is ebből bontakozott ki például).
A Leipzig kiütését is az agresszív letámadással alapozták meg, igaz, kissé áthangolva, azzal az alakzattal, amely a Bayern ellen is ült.
Kapcsolódó tartalom
Az egyenlően elosztott erőkkel egyensúlyt teremtő Guardioláról jogosan él a fejekben, hogy mindene a labdabirtoklás. Ami igaz is, a City továbbra is az egyik legkiemelkedőbb ebből a szempontból is. De a katalán törekvéseit leginkább körülíró kifejezés: a kontroll. Aminek a letámadás éppoly fontos eleme, mint a kontrák elfojtása. Már a Barcelonánál is élt az a néhány másodperces szabály, amely alatt meg kellett kísérelni azonnal visszaszerezni a labdát, és azután volt iszkiri a védekezőállásba, ha ebben az intervallumban nem jártak sikerrel. Philipp Lahm és David Alaba pedig épp azért húzódott középre, és nem a szélen lótott-futott le s fel, hogy ne rohanhassák le a Bayern Münchent az átmenetekben erős bundesligás ellenfelek.
Mintha csak ötvözte volna az addigi tapasztalatait Guardiola, azzal a kiegészítéssel, hogy törékeny figurák helyett tökéletes felépítésű kolosszusok biztosítanak. Szimbolikusabb nem is lehetne a váltás: korábban ahová lehetett, középpályásokat tett, Javier Mescherano így csúszott a védelem tengelyébe, míg most John Stonest, azaz védőt a középpályára.
Aki belső bekként ingázik Rodri mellé, fent tartani a nyomást, miközben kevésbé úsztathatók meg a szélen, szemben azzal, amikor onnan zárkózott középre egyik vagy mindkét hátvéd, hogy a semmiből lesújtó ellencsapások keltette rövidzárlatokon több BL-szezon is taccsra menjen.
A kiérlelt fölény bajnoki címre váltásához képest a BL-siker hangsúlya a kíméletlenség felé billen, amit a gólörömmel világra jött Haaland beékelése kipipált, de a csapat dinamikája némiképp megborult, mígnem ráleltek a megfelelő elegyre. Azóta azonban a szilárd fallal a hátában Guardiola adott esetben teljes meccsekre vagy meccsen belüli szakaszokban még a kevesebb labdabirtoklással is beérte – önként, hisz akaratuk érvényesítéséhez más eszköz is rendelkezésükre állt. Ami egyébként nem újdonság, két éve a PSG-vel vívott elődöntőben is lemondott róla, ám akkor még csatármentesen, rágyorsító, egy az egyező szélsőkkel. A helyükre labdabiztosak kerültek, a hátsó embereket meg földön, vízen, levegőben atlétizálja le, aki tudja.
Meccsstratégia függő, mikor tekerik fel vagy csavarják le a magaspresszinget. Szinte váltogathat a két fokozat között. Tavasszal az idegenben jó az iksz, otthon dózer (7-0, 3-0, 4-0) strófa váltakozott, de ami állandó: messze a City kapujára érkezik a legkevesebb lövés.
Az orbitális City-dominancia hirtelen eltűnt a Real Madrid elleni visszavágó második félidejére – látszólag, mert labdabirtoklás helyett a párharcok megnyerésével tartotta kézben az irányítást a házigazda (forrás: M4 Sport & WyScout)
Azok után, hogy a Madrid fuldoklott a szorításukban, a második félidőben teret engedtek a porba tiport riválisnak, ugyanis a párharcok kisajátításával puszta erőből is megőrizték a magabiztos előnyt.
Hogy Guardiola nem idegenkedik a passzívabb periódusoktól, az abból is leszűrhető, miként reagált a visszafogottabbnak tűnő teljesítményekre. Néha sehogy, nem is cserélt, ha megfelelt a kívánalmainak, a lóerőket, ezáltal az ellenfeleket inkább tartotta kordában. Az eredmény konzerválása érdekében konfliktust is vállalt a játékosaival, így a szólózgató De Bruynével is, midőn nem fogta vissza az agarakat az elődöntő elcsendesítésekor.
(forrás: M4 Sport)
És már Münchenben sem értette, minek akciózni, ha az órát is pörgethetik.
(forrás: M4 Sport)
A szakértelmet csilliárdok helyett leleménnyel párosító Inter azért okozhat fájdalmat: először is jól megvannak labda nélkül, továbbá boríthatja a balanszt, hogy kellő embertömeg hiányában nehéz kivitelezni a letamadásukat, és az összjátékban kiemelkedő kapusuk révén még úgy is megtalálhatják a kivezető utakat a milánóiak, ráadásul csatárpárosra kihegyezett sémákkal is ritkán találkozik a City elhárítása.
És persze ez futball, egy meccsen pillantok alatt dugába dőlhet a legprecízebb terv is, de az szinte elképzelhetetlen, hogy ne manchesteri dominanciával teljen a döntő. És amennyiben mégis tarol a City, nem szimplán a triplázás ténye lesz félelmetes, hanem a hogyan: hogy már nem csak akkor uralják a mezőnyt, mikor a lábukon a labda, hanem akkor is, mikor még meg sem érintik.
A Manchester City – Inter BL-döntőt szombaton az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.