Musorujsag
Élő Eredmények

Játékos és edző is lesz új csapatában Lovrencsics Gergő

Játékos és edző is lesz új csapatában Lovrencsics Gergő

m4sport.hu
Játékosként és utánpótlás-edzőként is számítanak új csapatában Lovrencsics Gergőre, akinek szerződtetését kedden jelentette be a horvát másodosztályú NK Solin labdarúgócsapata.

A 34 éves jobbszélső az M1-nek elmondta, a családja és saját maga szempontjából is a Solin volt a legjobb választás. „A játékoskarrieremet sem kell még befejeznem, mellette pedig el tudok kezdeni edzősködni, és a család is megtalálta a számításait, emiatt döntöttem úgy, hogy aláírok a Solinhoz.”

Kapcsolódó tartalom

A 44-szeres magyar válogatott futballista elmondta, kicsikkel fog elkezdeni dolgozni, aminek azért örül, mert az ő fiai is ebben a korban vannak, így őket is tudja edzeni, fejleszteni.

Lovrencsics Gergő elárulta, voltak érdeklődések a magyar másodosztályból és külföldről is, de a Solin ajánlata volt a legjobb. „Be kell látni, hogy én sem fiatalodom, a magyar másodosztályból volt megkeresés, puhatolózás volt küldöldről is, de nem éreztem egyiken sem azt, hogy azt szeretném. Amikor a Solin képbe került, úgy éreztem, hogy a család és saját magam miatt is ez lehet a legjobb döntés – fogalmazott a játékos, aki egyéves szerződést kötött új klubjával. – Egyelőre egy évről beszélünk játékosként, aztán meglátjuk, hogy a következő évben csak edzőként vagy még játékosként is maradok.”

Az NK Solin az előző szezonban a 8. helyen végzett a 12 csapatos horvát másodosztályban, amelyből az első jut fel. Lovrencsics szerint a klubnak esélye van a dobogón zárni a mostani idényben. „Nagyon kiegyenlített a bajnokság, télen még a Solin állt az élen, és még három fordulóval a vége előtt is volt esélyük feljutni. Van potenciál a csapatban, a top 3-ra lehet reális esélyünk idén.”

Borítókép: Lovrencsics Gergő (Fotó: NK Solin)

További tartalmak