Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Japánban talált csapatot Vécsei, Iniesta utódja lesz

Hivatalos: Japánban talált csapatot Vécsei, Iniesta utódja lesz

m4sport.hu
A Ferencvárosi TC csapatától távozó Vécsei Bálint Japánban, a Vissel Kobe együttesénél folytatja pályafutását.

A J1 League-ben, azaz a japán szuperligában szereplő Vissel Kobe leigazolta a Ferencvárostól szerződése lejártával távozó Vécsei Bálintot. A 12-szeres magyar válogatott középpályás a 6-os számot fogja viselni új csapatánál.

„Már nagyon várom, hogy új csapatom mezét viselhessem. Minden tőlem telhetőt megteszek a bajnokság megnyerése érdekében, hogy együtt állhassunk a csúcson!” – nyilatkozta új klubja honlapján a 30 éves középpályás.

Vécsei korábban a Budapest Honvéd, az olasz Bologna FC és US Lecce, a svájci FC Lugano, illetve legutóbb a Ferencváros játékosa volt. A bajnokságot négyszer, a Magyar Kupát egyszer nyerte meg, 160 NB I-es mérkőzésen 13 gólt szerzett, a válogatottban 12 találkozón kétszer volt eredményes.

Az 1966-ban alapított Vissel Kobe legismertebb játékosa a 2018-ban igazolt világbajnok spanyol Andrés Iniesta volt, de ő idén elhagyta a klubot.

A japán Szuperliga 1997-es létrehozása óta a Vissel Kobe legjobb eredménye a 2021-es bronzérem, illetve a Császár Kupa 2019-es megnyerése volt. Jelenleg, 25 forduló után a tabella második helyén áll a csapat, egy ponttal lemaradva a listavezető Jokohama Marinos mögött.

Vécsei az M1 aktuális csatornán elmondta, a japán bajnokság jó intenzitású, és decemberig tart, a szerződése is addig szól, de hosszabbítási opciót is tartalmaz. Hozzátette, a vasárnapi találkozón még nem játszik, a válogatott szünet után mutatkozhat be új együttesében.

Elárulta, voltak megkeresései Európából, és más, Európán kívüli kluboktól is, de a Vissel projektje és az egész ország nagyon vonzó volt számára, ezért döntött így.

„Élcsapathoz kerültem, a bajnokság megnyeréséért játszunk, ennek is volt szerepe. Itt olyan feltételek lesznek, amelyek egyediek, és még Európában is kevés helyen vannak” – magyarázta.

A középpályás hozzáfűzte, egyeztetett Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, és elmondta neki, hogy előrelépésnek tartja a Visselt. Megjegyezte, ha rendszeresen játszani fog, és jó teljesítményt nyújt, akkor még lehet szó róla, hogy bekerül a válogatottba, amit nagyon szeretne.

További tartalmak