Musorujsag
Élő Eredmények

Kerkez Sterling ellen is helytállt – a Bournemouth pontot szerzett a Chelsea ellen

Kerkez Sterling ellen is helytállt – a Bournemouth pontot szerzett a Chelsea ellen

m4sport.hu
A Bournemouth gól nélküli döntetlent játszott a Chelsea-vel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, a két csapat vasárnapi összecsapásán.

 

A Bournemouthban ezúttal is ott volt a kezdőcsapatban a magyar válogatott balhátvéd Kerkez Milos.

A klub honlapján nagy csataként jellemezték Kerkez és a Chelsea-szélső Raheem Sterling párharcát – a beszámoló alapján a harcból többször is győztesen jött ki a 19 éves tehetség, aki a 62. percben viszont besárgult, edzője vélhetően emiatt cserélte le a 74. percben.

A Chelsea végül nem tudta feltörni a hazaiak védelmét, így maradt a 0–0, ez pedig a pontszerzés mellett azt jelenti, hogy Kerkeznek megvan az első kapott gól nélkül zárt mérkőzése a Premier League-ben.

A londoni „kékek” öt mérkőzésen mindössze öt pontot szereztek, s csak a 14. helyen állnak a bajnokságban.

A másik vasárnapi PL-mérkőzésen z előző idényben ezüstérmes Arsenal 1-0-ra nyert a 18. helyen álló Everton vendégeként.

A londoni Ágyúsok ezzel a sikerrel hosszú negatív sorozatot szakítottak meg, legutóbb ugyanis 2017 októberében tudtak győzni a kisebbik liverpooli csapat otthonában, azóta öt mérkőzésen négy vereség és egy döntetlen volt a mérlegük.

Az Arsenal győztes gólját a 24. percben a sérült Gabriel Martinelli helyére beállított Leandro Trossard szerezte a 69. percben. A héten tulajdonosváltáson átesett Everton így még mindig nyeretlen, egy döntetlen mellett négyszer kapott ki. Az Arsenal öt forduló után veretlen és a negyedik helyen áll, közvetlenül a magyar válogatott csapatkapitány Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool mögött.

Kapcsolódó tartalom

Premier League, 5. forduló:
Everton-Arsenal 0-1 (0-0)
Bournemouth-Chelsea 0-0

szombaton játszották:
Newcastle United-Brentford 1-0 (0-0)
Aston Villa-Crystal Palace 3-1 (0-0)
Fulham-Luton 1-0 (0-0)
Manchester United-Brighton 1-3 (0-1)
Tottenham Hotspur-Sheffield United 2-1 (0-0)
West Ham United-Manchester City 1-3 (1-0)
Wolverhampton Wanderers-Liverpool 1-3 (1-0)

hétfőn játsszák:
Nottingham Forest-Burnley 20.45

Az állás:
1. Manchester City 5 14- 3 15 pont
2. Tottenham Hotspur 5 13- 5 13
3. Liverpool 5 12- 4 13
4. Arsenal 5 9- 4 13
5. Brighton 5 15- 7 12
6. West Ham 5 10- 7 10
7. Aston Villa 5 11-10 9
8. Crystal Palace 5 6- 7 7
9. Fulham 5 5-10 7
10. Brentford 5 8- 6 6
11. Newcastle United 5 8- 7 6
12. Nottingham Forest 4 6- 6 6
13. Manchester United 5 6-10 6
14. Chelsea 5 5- 5 5
15. Bournemouth 5 4- 8 3
16. Wolverhampton Wanderers 5 5-11 3
17. Sheffield United 5 5- 9 1
18. Everton 5 2- 9 1
19. Burnley 3 3-11 0
20. Luton 4 2-10 0

Borítókép: Kerkez Milos (Fotó: Getty Images)

További tartalmak