Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Benyomultak az al-Nasszr szállodájába a Ronaldóra kíváncsi iráni szurkolók

Benyomultak az al-Nasszr szállodájába a Ronaldóra kíváncsi iráni szurkolók

MTI
Több száz futballszurkoló nyomult be a teheráni Espinas Palace Hotelbe, hogy az al-Nasszr csapatával ázsiai Bajnokok Ligája-mérkőzésre érkezett Cristiano Ronaldót láthassa.

 

A vérmesebb drukkerek a portugál sztár nevét skandálva, a rendőrökön átfurakodva jutottak be a szállodába, és töltötték meg a folyosókat, illetve a közösségi tereket.

Az al-Nasszr a Perszepolisszal játszik kedden (ma) Teheránban csoportmérkőzést. A két együttes rijádi találkozójára november 27-én kerül sor. Az ötszörös aranylabdás Ronaldo volt az első sztárfutballista, akit mesés szerződéssel sikerült Szaúd-Arábiába csábítani: tavaly december 30-án írt alá két évre médiaértesülések szerint 200 millió euróért, miután a Manchester United november végén szerződést bontott vele.

Az olajban gazdag királyság dollármilliárdokat áldoz arra, hogy a sportban és a szórakoztatóiparban is nagyhatalommá váljon.

A párharcra annak nyomán kerülhet sor, hogy a síita többségű Iszlám Köztársaság és a szunnita királyság hét év ellenségeskedést követően idén márciusban – kínai közvetítéssel – a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása mellett döntött. Irán és Szaúd-Arábia egymás vetélytársai a régióban a politikai és katonai befolyást illetően.

Irán és Szaúd-Arábia között azt követően szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok, hogy 2016-ban szélsőségesek megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét. Ezután Rijád kiutasította Szaúd-Arábiából az iráni nagykövetség munkatársait, illetve az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) iráni diplomatáit.

A két ország egymással szemben álló feleket támogat a térségbeli konfliktusokban, így a jemeni és a szíriai polgárháborúban.

 

Borítókép: epa10868558 Iranian supporters of Al-Nassr star Cristiano Ronaldo cheer next to the Al-Nassr bus in front of their hotel in Tehran, Iran, 18 September 2023. Al-Nassr will play against FC Persepolis on 19 September in their AFC Champions League group E match. Due to the crowd gathered around the Al-Nassr hotel, the team has canceled its training in Tehran. EPA/MOHMMADREZA BOLANDI

További tartalmak