Musorujsag
Élő Eredmények

Domináns futballal, pozitív jelekkel kezdődött a Sztankovics-éra a Konferencia-liga nyitányán

m4sport.hu | Szerző: Kerényi Ervin
Bár hivatalosan egy nagyecsedi kupamérkőzésen debütált, valójában csütörtök este érkezett el a Ferencvárost irányító Dejan Sztankovics igazi bemutatkozása a kispadon, illetve a Groupama Aréna közel telt házas közönsége előtt. A szerb edző tökéletesre értékelte az első találkozást, nézzük, mi is vezetett pontosan ehhez a benyomáshoz.
MTI/Illyés Tibor

Először a lényeg: a Fradi 3–1-re győzte le a szerb bronzérmes Csukraicskit a Konferencia-liga csoportkörének első fordulójában és a Genk és a Fiorentina 2–2-es döntetlenjének is köszönhetően az F csoport élére állt, így valóban ideálisnak mondható a magyar bajnok rajtja sorozatban ötödik európai főtábláján.

Erre pedig szükség is volt, hiszen az F csoport leggyengébb csapatának kikiáltott Csukaricski elleni hazai mérkőzést mindenképpen nyernie kellett a Ferencvárosnak, ha továbbjutásban gondolkodik – erről többek között Dibusz Dénes is beszélt az M4 Sportnak, míg Kubatov Gábor a kezdő sípszó előtt azt mondta, bár „BL-szintű csoportba kerültek, elvárás a továbbjutás.”

MTI/Koszticsák Szilárd

A nyomás kifejezetten nagy volt, ráadásul Dejan Sztankovics első hazai meccse. A szerb vezetőedzőnek egyébként sincs könnyű dolga, sok olyan Fradi-szurkolót kell megnyernie, akiknek fáj a tíz meccsből kilencet megnyerő Máté Csaba leváltása.

Különösen fontos volt tehát a győzelem és a mérkőzés elején vissza is ütött a nagy tét, illetve a játékosokban lüktető bizonyítási vágy az új mester irányába. Mezőnyfölényben, de sok hibával futballozott és sebezhetőnek tűnt a Ferencváros, a 25. percben jött is a hidegzuhany, egy védelmi rövidzárlatot kihasználva kerültek előnybe a vendégek.

A hibákkal tarkított játékra és a gólhátrányra adott reakció azonban pozitív volt, és a folytatásban is ment előre a Fradi, miközben a VAR közreműködésével a bíró elvett egy befújt tizenegyest és a másodiknál is perceket kellett várni a végleges döntésre, de – a szezonbeli 15. gólját szerző – Varga Barnabást nem zökkentette ki a megfagyott levegő, majd Owusu szépségdíja találatával a 45+7. percben már a Fradinál volt az előny.

Sztankovics inkább nem nézett oda (grafika: m4sport.hu)

A ghánai támadó főszerepet vállalt a fordításban, hiszen ő harcolta ki az egyenlítést hozó tizenegyest majd lélektanilag fontos pillanatban fordította meg a meccset.

Fontos visszajelzés volt az ünneplés is, kiment Sztankovicshoz, ami arra utal, a vezetőedzőnek fontos, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki játékosaival és nemcsak gépként, emberként kezeli őket.

MTI/Illyés Tibor

A szerb a lefújás utáni interjúban is elmondta, nagyon sokat beszélget játékosaival és egyáltalán nem bánja, hogy Owusu pontatlanul játszott a meccsen, sokkal jobban értékeli, hogy ezek a hibák nem változtattak a hozzáállásán és a mentalitásán, aminek aztán a kézzel fogható jutalma is meglett.

Owusu akciótérképe a Csukaricski ellen

A Qarabagtól igazolt 26 éves csatár értékét az is növeli, hogy robbanékonyságával képes egy az egy elleni párharcokat nyerni, és már ezen a meccsen is tisztán látható volt, hogy Sztankovics is szeretne erre építeni.

A Fradi passztérképén jól látszik, hogy míg Owusu a szélen helyezkedett, hogy széthúzzák a Csukaricskit, és egy az egy elleni szituációkat alakíthassanak ki Owusu oldalán, addig Marquinhos többet húzódott be a félterületbe.

Az idő múlásával aztán egyre inkább kidomborodott a minőségi különbség a két csapat között, a második félidőben már olyan magabiztossággal kontrolállta a meccset a Fradi, ahogyan azt Sztankovics elképzelhette, és a szerbekben sem volt annyi erő és kreativitás, hogy visszatérjenek a meccsbe, főleg nem 3–1 után.

A Ferencváros minden tekintetben dominálta a 90 percet:
xG: 2,04–0,37
kapuralövés: 18–4
támadások száma: 45–11
szöglet: 8–1
beadások száma: 24–7
sikeres passzok: 446–188
labdaszerzések: 34–25
(forrás: UEFA)

A Ferencváros összességében a csoportkör első meccsén hozta, amit kellett, az egyetlen kötelező győzelmet abszolválta, mielőtt a Fiorentinához, majd pedig a Genkhez látogatna a folytatásban.

E két mérkőzést követően minden bizonnyal tisztább képet kapunk a kvartett tényleges erőviszonyairól és Sztankovics vezetőedző elképzeléseiről is.

További tartalmak