Olaszországban néhány napja robbant ki az a fogadási botrány, amibe azóta több válogatott labdarúgó is belekeveredett: első körben a Juventust erősítő Nicoló Fagiolit kedden el is meszelte öt hónapra (emellett 12 500 eurós bírságot is kapott) a szövetség (FIGC), rajta kívül egyelőre Nicoló Zaniolo (Aston Villa) és Sandro Tonali neve tudódott ki.
A rendőrségi kihallgatáson Zaniolo és Tonali is elismerte, hogy tiltott fogadásokban szoktak részt venni, utóbbi pedig kedden, az olasz szövetséggel való beszélgetés során azt is bevallotta, volt rá példa, hogy még a Milan játékosaként a piros-feketék mérkőzésére is rakott fel pénzt: olyanokra is fogadott, amin pályára lépett, de olyanokra is, amin nem játszott – állítja a Sky Sports.
Kapcsolódó tartalom
A portál hozzáteszi: a Newcastle erről az információról nem tudott, a hallottakon „megdöbbent és meglepődött”, az angol klub ugyanakkor egyelőre nem kommentálta hivatalosan a dolgot.
Amennyiben a Sky Sports értesülései helytállóak, nagy bajba kerülhet Tonali, ez ugyanis súlyosbító tényező az ügyében, s a FIFA szabályzatának értelmében akár 3 évre is eltilthatják a futballtól.
Azt ugyanakkor nem árt megjegyezni, a 23 esztendős játékosra aligha szabják ki ezt szankciót, mivel a bűnösségét elismerte, emellett jelezte, mindenben együttműködik a hatóságokkal és segíti a nyomozást – mivel ezek enyhítik a körülményeket, az olasz média szerint Tonali esetében a legrosszabb esetben is egyéves eltiltással kell számolni.
Kapcsolódó tartalom
Úgy tűnik, hogy a Milan egyébként a lehető legjobbkor adta el egyik legnagyobb sztárját, amikor a nyáron 70 millióért elpasszolta a Newcastle-nek – a milannews.it jelentése szerint az olasz együttes egyébként nem tudott Tonali játékfüggőségéről, ha viszont ennek az ellenkezője bebizonyosodna, a Newcastle beperelhetné a piros-feketéket.