A mérkőzés összefoglalója
A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott itthon a belga KRC Genk csapatával a labdarúgó Konferencia-liga csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában, Dejan Sztankovics vezetőedző együttese ezzel továbbra is veretlenül a továbbjutást érő második helyen áll csoportjában és az ötödik fordulóban, november 30-án a szerb FK Cukaricki otthonába látogat.
Kapcsolódó tartalom
Az összecsapás után Wouter Vrancken, a belgák trénere egyetértett Sztankoviccsal abban, hogy ez nem Kl-szintű találkozó volt.
„Megmutattuk a győzni akarásunkat. Kiélezett, küzdelmes meccs volt, nekünk már az első félidőben gólt kellett volna szereznünk. Az 1–1 után hiányzott a frissesség a döntő találathoz, de mindent megtettünk, amit tudtunk, nem hibáztatom a srácokat. Szoros a csoportunk, de hinnünk kell a továbbjutásban. Ahogy Sztankovics is mondta, ez nem Konferencia-liga-szintű mérkőzés volt.”
Maarten Vandevoordt, a Genk kapusa csalódottan értékelt – ennek nyilván köze van ahhoz is, hogy az ő hatalmas hibájából szerezte meg a vezetést a magyar rekordbajnok.
„Ha a meccs egészét nézzük, nagy kár, hogy nem szereztük meg mind a három pontot. De ezúttal is keményen küzdöttünk, elég lett volna egy pillanatnyi figyelmetlenség is, végzetesnek bizonyulhatott volna. A kapott gól? Elég nagy szívás… Rosszul pattant a labda, a mellkasommal értem bele, a kipattanóra pedig már érkezett is az ellenfél. Kár érte, mert szerettem volna kapott gól nélkül zárni. Nyerni jöttünk, de az egy pont az még beleférhet. Innentől már nem szeretnénk veszíteni, a Fiorentina és a Csukaricski ellen a győzelemért fogunk küzdeni.”
Kapcsolódó tartalom
Eredmény, csoportkör, 4. forduló, F csoport:
Ferencváros-KRC Genk (belga) 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 20 127 néző, v.: Alkeszej Kulbakov (fehérorosz)
gólszerzők: Pesic (48.), illetve Munoz (62.)
sárga lap: Abu Fani (80.), illetve Sadick (43.), el-Hanúsz (55.), Munoz (58.), Paintsil (74., a kispadon)
Ferencváros:
Dibusz – Makreckis, S. Mmaee (Aaneba, 62.), Cissé, Civic – Sigér (Esiti, 79.), Abu Fani – Marquinhos, Zachariassen (Ben Romdhane, 51.), Traoré (Botka, 79.) – Pesic (Lisztes, 79.)
Genk:
Vandevoort – Munoz, Sadick, Cuesta, Arteaga – Heynen (Galarza, 32.), Hrosovsky – el-Hanúsz, Paintsil (Fadera, 73.), Baah – Zeqiri (Sor, 88.)