Musorujsag
Élő Eredmények

Pesic: Ha minden meccs így alakul, aláírom

Pesic: Ha minden meccs így alakul, aláírom

m4sport.hu
Az egyenlítő gólt szerző Zachariassen biztos volt benne, hogy találata után is lesz még lehetőségük a gólszerzésre.

A Ferencváros az utolsó pillanatban gólt szerezve 2-1-re győzött csütörtökön a szerb Cukaricki vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában, így továbbra is a továbbjutást jelentő második helyen áll a csoportjában. Nem véletlen, hogy a találkozó után elégedetten nyilatkoztak a zöld-fehérek játékosai.

Kapcsolódó tartalom

Szerencsére meg tudtuk fordítani a meccset, de ez egy nagyon idegőrlő összecsapás volt. Az első félidőben sok hibával játszottunk, nem tudtunk betalálni. Az ellenfél megkontrázott, betalált, amitől még jobban megzavarodtunk. Sok labdát elvesztettünk, közepén nem tudtuk felvenni az embereket. A szünetben változtattunk, a második játékrészben már nem voltak igazán komoly lehetőségeik, nem tudtak úgy átrohanni, mint előtte az első félidőben. Előttünk se sorjáztak a lehetőségek, de sikerült megfordítani. Nagy nyomást helyeztünk rájuk, ennek is volt az eredménye hogy párszor elcsúsztak és így sikerült betalálni” – mondta Dibusz Dénes, a zöld-fehérek csapatkapitánya.

Elárulta, a csapatban volt idegesség, frusztráció, még ha az előző meccseken nem is volt baj a játékkal, de az eredmények nem jöttek. „A szurkolók is többet várnak. Az első félidőben ezért is játszottunk sok hibával, pontatlanul, feszülten. Szerencsére tudtunk javítani, mert az első félidőben nem volt meg az ötlet és a minőség a játékban, ami a győzelemhez kell” – mondta Dibusz, aki tisztában van azzal, hogy az utolsó fordulóban egy pont is elég a továbbjutáshoz a Fiorentina elleni összecsapáson.

Az utolsó másodpercben lőttem be a gólt, ez hihetetlen. Az elején nem éreztem jól magam, vártam a lehetőséget. Köszönöm a csapattársaimnak, a szünetben sokat beszéltünk arról, hogy higgyünk egymásban. A végén is kértem a labdát, hogy megkapjam, aztán olyan volt, mint amikor a csatár becsukja a szemét. Meg akartam a legjobbat mutatni magamból. Nem úgy játszottam, ahogy tudok, de az utolsó pillanatban sikerült megmutatnom, mit tudok. Ha minden meccs így alakul, aláírom” – mondta a győztes gólt szerző Aleksandar Pesic.

Minden érzelem, ami úrrá lehet az emberen, az megvolt ebben a meccsben. Korán kaptunk egy gólt és küzdöttünk, de a második félidőben egyre jobbak lettünk, és az első gól után még több lehetőségünk volt. Amikor kiegyenlítettünk, biztos voltam benne, lesz még nagy lehetőségünk. Elképesztő érzés volt, a szurkolók nélkül nem tudtunk volna visszajönni a meccsbe” – mondta az egyenlítő találatot szerző Zachariassen.

Borítókép: Leskovac, 2023. november 30. Aleksandar Pesic (k), a Ferencvárosi játékosának gólöröme a labdarúgó a Konferencia-liga csoportkörének ötödik fordulójában játszott Cukaricki - Ferencvárosi TC mérkőzésen a szerbiai Leskovacban 2023. november 30-án. Cukaricki-Ferencvárosi TC 1-2. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak