Musorujsag
Élő Eredmények

A németek kifejezetten erős ellenfelek ellen készülnek az Eb-re

A németek kifejezetten erős ellenfelek ellen készülnek az Eb-re

MTI
A német labdarúgó-válogatott csapatigazgatója szerint senkit sem szabad lebecsülniük.

Rudi Völler, a magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportba került házigazda német labdarúgó-válogatott csapatigazgatója kiemelte, hogy a nyári kontinenstorna előtt márciusra tudatosan erős ellenfeleket kerestek a hatékonyabb felkészülés érdekében. A Nationalelf a franciákkal és a hollandokkal találkozik majd tavasszal.

Kapcsolódó tartalom

Szándékosan nem úgymond kis nemzetek ellen szerettünk volna játszani. Mindig a legjobbakkal akarjuk felvenni a versenyt, és ezek fontos tesztmérkőzések lesznek” – jegyezte meg a világbajnok, korábbi 90-szeres válogatott Völler.

A németek a közelmúltban csalódást keltő eredményeket értek el, kikaptak a törököktől Berlinben és Bécsben az osztrákoktól is novemberben. Völler a szombati csoportsorsolás után kiemelte, hogy az Eb-riválisok – köztük a magyar válogatott – a selejtezősorozatban nagyszerűen teljesítettek. „Senkit sem szabad lebecsülnünk” – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A németek a magyarokkal, a skótokkal és a svájciakkal kerültek azonos négyesbe. A magyarok Svájccal június 15-én, szombaton 15 órától játszanak Kölnben, majd június 19-én, szerdán 18 órától a házigazda Németország ellen folytatják szereplésüket Stuttgartban, végül Skóciával június 23-án, vasárnap 21 órától találkoznak szintén Stuttgartban.

A 24 csapatos Eb-t június 14. és július 14. között rendezik Németország tíz városában.

Kapcsolódó tartalom

 

Borítókép: epa11007607 Director of the German National Team Rudi Voeller (L) and Germany national football team head coach Julian Nagelsmann attend the red carpet of the UEFA EURO 2024 final tournament draw at the Elbphilharmonie in Hamburg, Germany, 02 December 2023. The UEFA EURO 2024 will take place in Germany from 14 June to 14 July. EPA/FILIP SINGER

További tartalmak