Musorujsag
Élő Eredmények

Szalai Attila végre bizonyíthat Hoffenheimben? – edzője elismerően beszélt a magyar védőről

Szalai Attila végre bizonyíthat Hoffenheimben? – edzője elismerően beszélt a magyar védőről

m4sport.hu
Pellegrino Matarazzo, a Bundesligában szereplő Hoffenheim vezetőedzője hamarosan Szalai Attilának is megadhatja a lehetőséget a bizonyításra.

 

A sportal.hu szemlézte a Kicker csütörtöki cikkét, melyben a lap kiemelten foglalkozik Szalai Attilával.

Mint ismert, a magyar válogatott védő júliusban 12.3 millió euróért igazolt a Hoffenheimhez a török Fenerbahcétól, új csapatánál azonban eddig mindössze négy tétmérkőzésen jutott szóhoz a szezonban, ezeken 244 percet játszott.

Pellegrino Matarazzo vezetőedző viszont rendkívül pozitívan nyilatkozott a játékosról, aki hamarosan meg is kaphatja a lehetőséget a Hoffenheimben – erre azért is kerülhet sor, mert az együttes hátsó szekciójában jelenleg Marco John sérült, míg Kevin Akpoguma sárga lapos eltiltása miatt nem léphet pályára pénteken a Bochum ellen, ráadásul Ozan Kabakot is fenyegeti az eltiltás veszélye.

Kapcsolódó tartalom

A németek szerint itt vetődik fel a kérdés, vajon esélyt kap-e Szalai?

„Itt van nekünk Attila is, aki a bal szélen is tud játszani, de John Anthony Brooks is bevethető, míg Stanley Nsoki esetében nem tudni, pontosan milyen állapotban van, hiszen eddig sérült volt” – idézi a lap Matarazzót, aki nagyon pozitívan beszélt Szalairól.

„Ritkán találkoztam olyan sráccal, mint ő. Nagyon pozitív, energikus, ráadásul támogató, aki mindig itt van, amikor szükség van rá. Sosincs egy rossz szava sem, mint ahogy a testbeszéde sem sugall semmi rosszat. Lenyűgöző, ahogy kezelte az eddigi helyzetét a kevesebb játékperccel. Most, hogy az egyik poszton nyitott lett a helyzet, esélye nyílhat rá, hogy bizonyítson” – árulta el a szakember.

A Kicker kitért az egyéb opciókra is: az amúgy sem teljesen egészséges Nsoki sokat hibázott, mikor berakták a csapatba, míg Brooks esetében az oldal arról ír, hogy a német-amerikai védő szerződése a nyáron lejár a Hoffenheimnél, s minden bizonnyal epizódszereplő lesz csak a folytatásban, mivel nem túl gyors játékos, emiatt viszont rendre túl mélyen védekezik.

Mindezek tudatában tehát Szalai Attilának esélye nyílhat arra, hogy edzője őt jelölje a kezdőbe a Bochum elleni bajnokin.

 

Borítókép: Szalai Attila (Fotó: tsg-hoffenheim.de)

További tartalmak