„A legrosszabbkor jött a sérülés, nagyon jó formában voltam, de ez is a foci része. Ez az egy hónap nekem fél évnek tűnt, alig vártam, hogy visszatérjek a pályára” – kezdte Sallai az M1-nek adott interjút.
Visszatérése fokozatos, az Olimpiakosz elleni 5–0-s hazai El-mérkőzésen, valamint a Mainz és Wolfsburg ellen 1–0-ra megnyert német bajnokin is csereként lépett pályára a második félidőben. Csapata 14 forduló után a nyolcadik helyen áll a német bajnokságban.
Céljai a Feiburggal nem változtak, a mostani szezonban is szeretnék elérni az európai kupaindulást jelentő első hat hely egyikét, míg az Európa-ligában a már biztos továbbjutás mellett a csoportelsőség megszerzésével tennék fel a pontot az i-re, ehhez azonban csütörtökön Londonban kellene legyőzniük a West Hamet.
Egyéni célkitűzéseiről azt mondta, minden meccsen jó teljesítménnyel, gólokkal, gólpasszokkal szeretné segíteni csapatát, és úgy érzi, az sem kizárt, hogy a kétszámjegyű gólszámot elérje a 2023/24-es szezonban.
A Frankfurt Bayern München elleni 5–1-es sikere szerinte a német bajnokság erejét mutatja és úgy gondolja, a jelenleg is éllovas Bayer Leverkusen képes lehet megtörni a bajorok egyeduralmát.
Kapcsolódó tartalom
Féltávnál vagyunk
„Nagyon nagy dolgot vittünk véghez, ezt kell folytatni az Európa-bajnokságon” – mondta az egyenes ági Eb-kijutásról. A válogatott novemberi találkozóit szintén kénytelen volt kihagyni, de a selejtezőt így is remek teljesítménnyel, három góllal és két gólpasszal zárta.
Az Eb-részvételt bebiztosító szófiai mérkőzés lefújás után Sallai telefonon keresztül csatlakozott a válogatott ünnepléséhez: „a srácok hívtak minket az öltözőből, hatalmas élmény volt, mindenki nagyon boldog volt” – emlékezett vissza.
„Jó csoportot kaptunk, de erős ellenfelekkel. A német egy kiváló csapat, rengeteg minőségi játékossal, de az utóbbi időben elég sok problémájuk van” – reagált arra, hogy az Eb-sorsoláson a magyar válogatott házigazdákkal került egy csoportba.
„Láttam, nyilatkozták a sorsolás után, hogy egy ilyen könnyű csoportból tovább kell jutniuk. Szeretnénk erre rácáfolni és megmutatni, hogy képesek lehetünk meglepetést okozni az Európa-bajnokságon.”
„Skócia és Svájc névre talán nem annyira kiemelkedő, de nekik is nagyon erős játékosaik vannak. A csoportban szerintem ki-ki mérkőzések lesznek, remélem, ebből mi kerülünk ki győztesen és tovább tudunk jutni. Az Eb-selejtezőben látott úton kell továbbmenni, és persze egy kis szerencse is kelleni fog hozzá” – tette hozzá.

Reméli, Marco Rossi szövetségi kapitány a lehető legtovább marad a válogatott élén, és elérik a közösen kitűzött célokat.
„Amikor kinevezték, az 50. hely környékén álltunk a világranglistán, most a 27. helyen állunk, talán mondhatjuk, hogy féltávnál vagyunk” – jegyezte meg nevetve.
„Van még három mérkőzés, ezen próbálom a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, reményeim szerint gólokat tudok szerezni. Nekem most a fókuszban a Freiburg van, ezt a három meccset szeretnénk megnyerni, aztán meglátjuk. Nekem is még bizonytalan, mit fog hozni a jövő. Ami biztos, nekem 2025-ig van szerződésem a klubbal” – összegzett a jövőjével kapcsolatban a válogatott támadó.