Musorujsag
Élő Eredmények

Stankovic: Szükségünk volt rá, hogy sárkányként küzdjünk ezen a mérkőzésen

Stankovic: Szükségünk volt rá, hogy sárkányként küzdjünk ezen a mérkőzésen

m4sport.hu
A Ferencváros a második helyen továbbjutott a labdarúgó Konferencia-liga F csoportjából. A Fiorentina elleni 1-1-es döntetlent követően a csapat vezetőedzője Dejan Stankovic, és a klub elnöke, Kubatov Gábor is értékelte a csapat teljesítményét.

Kapcsolódó tartalom

„Szükségünk volt rá, hogy sárkányként küzdjünk ezen a mérkőzésen. Főleg akkor, amikor egy jó ellenféllel találkozol, mint a Fiorentina. Egy remek csapat, jó edzővel és játékosokkal. Gyors és erős együttes, az ilyenekkel szemben tényleg sárkánynak kell lenned. Erről beszéltünk már a mérkőzés előtt is, hogy az elejétől a végéig meglegyen a kellő koncentráció. Szerintem nagyon jól felkészültünk, szervezettek voltunk, és be is találtunk” – értékelt a lefújást követően Dejan Stankovic.

Stankovic elmondta, játékosai szinte egy bajnokságra elegendő mérkőzést játszottak már le idáig a szezonban. Rengeteg fáradt játékosuk van, sokan sérüléssel is bajlódnak, „az egész csapat fáradt”.

„Beszéltem a srácokkal, mondtam, hogy az utolsó mérkőzésen a csoportkörben harcolnunk kell. Meg kell találnunk az energiát és a motivációt, hogy megnyerjük a mérkőzést a saját közönségünk előtt. Szeretnék a szurkolóinknak is gratulálni, ők voltak a 12. játékosunk a pályán és együtt harcoltunk” – mondta a vezetőedző.

„Nem kaptunk ki az egész csoportkörben. Azt hiszem ez történelemi a Ferencvárosnak is, és ezért vagyunk itt” – mondta.

Stankovic szerint nagyon meghatározó volt, hogy vezetést tudtak szerezni a mérkőzésen, mert az utolsó 30 percre így négy erős támadót küldött előre a Fiorentina és felívelgette a labdákat.

„Kontrolláltuk a történéseket. Tudtuk, hogy mi történt Firenzében, ahol 60 percet jól játszottunk, de a végére kifogytunk az energiánkból. Egy kicsit éreztük, hogy más az intenzitása az olasz bajnokságnak, mint a mi ligánknak, de megismétlem. Nagyon fáradtak vagyunk” – vélekedett Stankovic.

A mérkőzés összefoglalója:

Az FTC elnöke is értékelte a látottakat. „Ha nem pusztán csak ezt az egy meccset vesszük, hanem az egész nemzetközi szereplésünket, akkor veretlenül jutottunk idáig” – hunyt szemet Kubatov Gábor a Klaksvík elleni kiesés felett, amelyet követően a Kl-ben már tényleg egyetlen vereséget sem szenvedett a Ferencváros.

Jelezte, nagy teher nyomta a vállát a korábbi döntések miatt – utalt az edzőváltásokra, mire Stankoviccsal elértek idáig. „Amikor az egyik pillanatban a csoport élén van, a másik pillanatban attól tart, hogy kiesünk a csoportból, akkor nagyon sok gondolat felvillan, nagyon sok kérdés felmerül az emberben. Vajon jó volt-e lecserélni Sztanyiszlav Csercseszovot? Vajon Máté Csabával érdemes volt-e szakítani? De ilyenkor azért az eredmények visszaigazolják.”

„Most már elég jól tudom kontrollálni magam – hasznosította az izgalmak során 12 év klubelnöki tapasztalatát. – A másik, hogy akik értenek a futballhoz, azt mondják: ha idegeskedsz, akkor nem tudod normálisan nézni a meccset, meg értékelni azt. Próbálok higgadt maradni a végletekig.”

A folytatásra is kitért. „Mindig a legmagasabb célt kell nézni. Most is, amikor figyeltem a meccset, azon gondolkodtam, ha sikerülne továbbjutni, akkor milyen pontokon kell majd megerősíteni a csapatot. Hogy az a játékos, akit kinéztünk fél éve, azt valóban el tudjuk-e hozni? Hogy ésszerű döntéseket tudjunk hozni.”

„Igazi büszke nap” osztotta meg örömét, amit a továbbjutás kivívása miatt szerinte minden fradistával együtt érez, pedig vélekedett az ellenfelek közül Fiorentina és a Genk is nyugodtan játszhatna a Bajnokok Ligájában.

„Lejátszottunk gyakorlatilag egy bajnokságot. Aki válogatott nálunk – és általában van nyolc-tíz –, ők kétszer annyit játszottak, mint az NB I-es átlag. És tartani a mezőnnyel a lépést se volt könnyű, és közben a nemzetközi kupában is megállni a helyünk – hangsúlyozta a rotálás, az egymás után darált meccsek közti súlyozás nehézségeire, a futballistákra ilyenkor óhatatlanul kiülő tompaság nehézségeit. – De mindemellett, még ha a bajnokságban a második helyen is fogunk végezni ebben az időszakban – remélem, tavasszal előre tudunk lépni – azt mondom, megérte.”

Kubatov remélte, a következő nyári selejtezőkön tényleg már csak egy körrel később kell bekapcsolódnia a Ferencvárosnak, így több pihenőt adhatnak majd a keret tagjainak, mivel a télen sem lesz sok idejük erre.

Azt is elárulta, szerinte a sérülésből visszatérő Varga Barnabással egészen más a csapat játéka. „Az az igazság – szégyen gyalázat –, sokat gondolkodtam rajta, hogy leigazoljuk” – vallotta be, hogy Hajnal Tamás győzte meg a szerződtetését illetően.

 

Borítókép: Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetőedzője (MTI/Vasvári Tamás)

További tartalmak