Az 57 éves szakember az M1 csatorna megkeresésére elárulta, nehéz másfél év után zárult le a Hertha és közte zajló per.
A szakembert a berlini klub 2021 áprilisában azon kijelentései miatt menesztette, amelyek a Magyar Nemzetnek adott interjúban a bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban jelentek meg. Petry jogi útra terelte az ügyet.
„Azt gondoltam, hamarabb sor kerül az igazság kimondására, amire számítottam, hiszen a véleménynyilvánítás szabadsága engem is megillett, semmi olyat nem mondtam… Sajnos az eredeti cikk sosem került nyilvánosságra, a Magyar Nemzetben és a német újságokban sem pontosan úgy jelent meg, ahogyan én jóváhagytam az interjút, de ez már egy másik kérdés.”
„Talán ilyen nehéz időszaka nem is volt az életemnek, mint ez a másfél év” – tette hozzá. „Bizonytalanságban éltem, mi lesz a jövőmmel, Németországban a médiarendőrség nagyon aktív, nem nagyon hittem abban, hogy ott még munkát tudok vállalni.”
Mint elmondta, a Hertha végig arra törekedett, hogy peren kívüli egyezzenek meg: „mindig komolyabb és komolyabb összegeket ajánlottak, inkább ezt a megoldást preferálták, minthogy nagy valószínűséggel elveszítsék a pert”. Petry végül ügyvédje tanácsára peren kívüli megállapodást kötött a klubbal és pont került az ügy végére.
Ezt követően több lehetőség is megfordult a fejében, merre és hogyan folytassa pályafutását. Szerette volna átadni 40 éves tapasztalatait a profi futball világában, aztán gondolkodott egy kapusiskolán, illetve nagyobb menedzserirodáknak vagy egyesületeknek szeretett volna tehetséges kapusokat felkutatni.
Ötletei megvalósítását elhalasztotta a Samsunpor ajánlata miatt, melynél május végéig tart kapusedzői megbízatása.
Kapcsolódó tartalom
Szerződése lejártával azonban visszatérne elképzeléseihez, szeretne segíteni a tehetséges gyerekeknek és amennyiben lesz rá igény, akkor szélesebb körben is átadná tudását nemcsak a játékosoknak, hanem az edzőkollégáknak is. Erre akár Magyarországon is vállalkozna.
„Már korábban is fordultam azzal a magyar kapusedzőképzést irányítókhoz, hogy hogyan tudnám ezt továbbadni. Ezt a feladatot innen kintről, de a Balaton mellől is vállalnám, nincsenek távolságok” – mondta Petry, aki a pályán és a pálya mellett is szívesen mentorálná kollégáit.
A Samsunspor céljairól elmondta, hogy szépen gyűjtögetik a pontjaikat és újoncként a kiesés elkerülése a céljuk.
A törökországi labdarúgással kapcsolatban elárulta, más kultúrával rendelkeznek és nehezebben tudják kontrollálni érzéseiket a pályán történtekkel, illetve a játékvezetői döntésekkel kapcsolatban.
„Sokkal jobban kellene tisztelni a futballnak a játékvezetői részét, és magát a játékvezetői szakmát. Remélem, olyan példát statuálnak ezzel, ami akár itt Törökországban, akár máshol az ilyen és hasonló cselekedetektől eltávolítja a labdarúgást ennyire szenvedélyesen szerető embereket, mert ennek, ebben a formában nincs helye a sportpályán” – utalt Petry Zsolt a múlt heti Ankaragücü-Rizespor meccsen történt eseményekre, ahol előbbi csapat klubelnöke berohant a pályára és megütötte a játékvezetőt, akit többen meg is rugdostak.
Kapcsolódó tartalom
A magyar válogatottról elmondta, a csapat évek óta nagyon jó egységet alkot és Marco Rossi szövetségi kapitány vezetése alatt olyan szintre jutott el, hogy a taktikáját nemcsak az ellenfélhez igazítja, hanem több meccsen dominálni is tud.
„Ha megtalálják a fizikai és szellemi egyensúlyt, illetve azt, hogyan tudnak a legjobban felkészülni az Európa-bajnokságra, akkor ebből a csoportból ki lehet tűzni a továbbjutást. Utána pedig a ki-ki meccseken már bármi megtörténhet” – hangsúlyozta, majd hozzátette, a magyar válogatott már a Nemzetek Ligájában és a legutóbbi Eb-n is megmutatta, hogy nagyobb csapatokkal is fel tudja venni a versenyt. Emellett kitért a magyarokat egyedülállóan támogató szurkolókra is, akik plusz erőt adnak a nemzeti együttesnek.
Petry zárásként azt is megemlítette, hogy Dibusz Dénes és Gulácsi Péter személyében jelenleg két olyan jó kapusa van a válogatottnak, akik nemzetközi szinten is az élvonalhoz tudnak tartozni, mögöttük pedig a magyar bajnokságból is kijöhet egy olyan hálóőr, aki képes lehet hasonlóan jó teljesítményre egy válogatott mérkőzésen.