Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtóhír: tárgyalnak a klubok, Styles Callum az angol másodosztályban folytathatja

Sajtóhír: tárgyalnak a klubok, Styles Callum az angol másodosztályban folytathatja

m4sport.hu
Brit sajtóértesülések szerint Styles Callum, a Barnsley magyar válogatott labdarúgója napokon belül klubot válthat.

 

A Sky Sports kedden arról számolt be, miszerint a 23 éves középpályás ügyében felgyorsultak az események, az angol másodosztályú Sunderland ugyanis hivatalos ajánlatot nyújtott be a játékosért a Barnsleynak – ezzel kapcsolatban a csapat vezetőedzője, Neil Collins a keddi, Oxford United elleni siker után elismerte, benne van a pakliban Styles távozása.

A magyar futballista már nem is volt nevezve a Barnsley keddi keretébe.

„Tárgyalásban állunk egy másik együttessel” – mondta el sokat sejtetően Collins egy helyi lapnak, arra viszont nem tért ki, pontosan mely klubbal egyeztet a Barnsley, a Sky Sports értesülései alapján azonban valószínűsíthetően a Sunderlandről lesz szó.

Callum Styles a jelenlegi szezonban összesen 20 tétmérkőzésen lépett pályára a Barnsleyban, ezeken három gólt szerzett, valamint kiosztott két asszisztot is. A középpályás számára nem lenne ismeretlen a Championship, az előző idényben a Milwall színeiben kölcsönben 22 találkozón játszott az angol másodosztályban (ahol korábban egyébként a Barnsleyval is lehúzott három kiírást).

 

Borítókép: Styles Callum (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak