A Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 5-1-re nyert a Sparta Praha vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében, a párharc első csütörtöki felvonásán.
Kapcsolódó tartalom
Az angolok kezdőcsapatában nem kapott helyet a sérülése után múlt hétvégén visszatért Szoboszlai, de a magyar válogatott csapatkapitányának együttese nélküle is egy félidő alatt eldöntötte az ütközetet, ugyanis 3-0-s előnnyel vonulhatott az öltözőbe. A Vörösök elsősorban helyzetkihasználásban múlták felül riválisukat, a csehek mezőnyben nemcsak egyenrangú partnerei voltak a Liverpoolnak, hanem számos helyzetet is kialakítottak, azonban valamennyit kihagyták.
„Örülök, hogy megszereztem az első gólomat, remélem, hogy nem az utolsó” – mondta Szoboszlai Dominik a meccs után az M4 Sportnak. „Volt már pár gólom a BL-ben, most elkezdtem az Európa-ligában és remélem, hogy ebben a szezonban még folytatni tudom, de utána már vissza a BL-be!”
A magyar válogatott csapatkapitánya elárulta, hirtelen, szinte bemelegítés nélkül kellett beállnia, mert Konatét le kellett cserélni, Mac Allister kiválása után pedig Jürgen Klopp szólt neki, hogy jobban kell figyelnie a védekezésre.
Szoboszlai Dominik szerint a csapaton látszott, hogy ki tudta zárni a hétvégi, Manchester City elleni csúcsrangadót és szeretne továbbjutni az Európa-ligában. „Úgy álltunk hozzá, hogy tovább szeretnénk jutni az Európa-ligában. Nem iszom előre a medve bőrére, de úgy néz ki, hogy jó úton haladunk, most koncentrálunk a Cityre, valószínűleg elég nagy meccs lesz, de készen állunk.”
„Az eredmény jobb mint a teljesítmény, ez nyilvánvaló. A Sparta komoly kockázatot vállalt, okosan játszottak de kockázatosan is. Mi pedig volt amikor jók voltunk, volt amikor nem. Nem volt egy fantasztikus meccs, de fantasztikus eredményt értünk el” – értékelt Jürgen Klopp, a Liverpool mestere.
Úgy érzi, mindkét félidőben megvolt a megfelelő védelme a kapujuknak, mégis a második félidő elején kapták azt a gólt, de szerencsére hamar jött a válasz. „A legjobb focit akartuk játszani, most lehet, hogy ez volt a legjobb. Mindegyik gólunk kivételes volt, nagy lehetőségeink voltak, támadásban megvoltak a helyzeteink, betaláltunk, de ezek egyéni teljesítmények voltak nem csapatként. De a lényeg, hogy az eredmény megvan” – mondta a német szakember.
„Európa egyik legjobb csapatával találkoztunk és láttuk mi a különbség közte és a cseh bajnok között. A kulcspillanatokban megbüntettek minket a hibáinkért, pedig kifejezetten sok helyzetet alakítottunk ki, de ez egy jelzés is, hol tartunk csapatként” – értékelt a cseh csapatot irányító Brian Priske.
„Hatékonyak, megvan a minőség a csapatukban, a semmiből rúgtak gólokat, nem véletlen, hogy a legnagyobb versenyekben is felveszik a ritmust. abszolút megérdemelt a győzelmük” – mondta a dán edző.
„Kemény meccs volt, volt nyertünk, ez volt a célunk, innentől kezdve jó helyzetben várjuk a visszavágót. Lehetett volna jobb a teljesítményünk, néhány kontratámadást kezelhettünk volna hatékonyabban. A Sparta elég sokat kockáztatott a kontratámadásokat erőltetve, nekünk labdával jobban kellett volna bánnunk mert csak heten voltak a labda mögött” – mondta a meccs után Andy Robertson, a Liverpool csapatkapitánya.
Elismerte, Kellehernek kellett néhány nagyot védenie, de aztán összeszedték magukat, voltak komoly helyzeteik, amikből többet is sikerült értékesíteni, fél lábbal már ott vannak a következő körben. „Kelleher elképesztően klasszis kapus, szomorú hogy így került be a kapuba, de megvan a magabiztossága. Alisson a világ egyik legjobbja, de most ő is meg tudja mutatni, mekkora klasszis és a Premier League színvonalán tud védeni. Reméljük, amíg Alisson hiányzik, így fog teljesíteni„.
„Nunez sajnos pár hétig hiányzott, de ebben a szezonban hihetetlen erős, a védők nem tudnak vele mit csinálni, remélem, így tudja folytatni, hogy nekünk is sikeres szezonunk legyen” – mondta a skót játékos uruguayi csapattársáról.