Musorujsag
Élő Eredmények

Megvan a BL-negyeddöntők pontos menetrendje

Megvan a BL-negyeddöntők pontos menetrendje

MTI
Hivatalossá váltak az UEFA labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntő-mérkőzések pontos időpontjai.

Kapcsolódó tartalom

A pénteki sorsoláson eldőlt, hogy továbbjutás esetén az elődöntőben a Real vagy a City az Arsenallal vagy a Bayernnel találkozik, míg a másik ágon az Atlético, Dortmund, Barcelona, PSG négyesből kerül majd ki a finalista. A felső ág kezdi majd a negyeddöntőket április 9-én, s zárja is nyolc nappal később, míg a másik négy csapat a kettő közé „szorítva” játszik a nyolc között, azaz 10-én, szerdán és 16-án, kedden.

Valamennyi mérkőzés 21 órakor kezdődik magyar idő szerint. Az M4 Sport minden játéknap egy mérkőzést közvetít élőben – ez az első mérkőzések során a Real–City és a PSG–Barca meccsek lesznek –, majd a másik mérkőzésről bővebb összefoglalóval jelentkezik.

Az elődöntőket április 30-május 1., valamint május 7-8-án rendezik, míg a finálé a londoni Wembley Stadionban lesz június 1-jén.

A negyeddöntő párosítása és programja:

április 9., kedd, 1. mérkőzések:
Arsenal (angol)-Bayern München (német) 21.00
Real Madrid (spanyol)-Manchester City (angol) 21.00

április 10., szerda, 1. mérkőzések:
Atlético Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 21.00
Paris Saint-Germain (francia)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

április 16., kedd, visszavágók:
Borussia Dortmund-Atlético Madrid 21.00
FC Barcelona – Paris Saint-Germain 21.00

április 17., szerda, visszavágók:
Bayern München-Arsenal 21.00
Manchester City-Real Madrid 21.00

Az elődöntő párosítása:
Atlético Madrid/Borussia Dortmund – Paris Saint-Germain/FC Barcelona
Arsenal/Bayern München-Real Madrid/Manchester City

Az Európa-liga-negyeddöntőket csütörtök esténként (azaz április 11-én és 18-án rendezik), valamennyi mérkőzés 21 órakor kezdődik. Szoboszlai Dominik Liverpoolja hazai pályán kezd majd az Atalanta ellen, az M4 Sport mindkét meccset élőben közvetíti, majd azt követően összefoglalóval jelentkezik az adott El- és Ekl-játéknapról.

Borítókép: Manchester, 2023. május 17. Kevin De Bruyne, a Manchester City (j) és Eduardo Camavinga, a Real Madrid játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének Manchester City-Real Madrid visszavágó mérkőzésén a manchesteri Etihad Stadionban 2023. május 17-én. MTI/EPA/Adam Vaughan

További tartalmak