Musorujsag
Élő Eredmények

Jürgen Klopp: Nagyon rég nem nyújtottunk ennyire gyenge teljesítményt

Jürgen Klopp: Nagyon rég nem nyújtottunk ennyire gyenge teljesítményt

m4sport.hu
A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp gratulált az Atalantának, miután 3–0-ra legyőzték csapatát az Anfield Roadon az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A német szakember úgy érezte, hogy a taktikai fegyelmezettség közti különbség döntötte el a mérkőzést és egyelőre még nem gondol a jövő hét csütörtöki visszavágóra.

A mérkőzést követően Klopp azzal kezdte az újságíróknak, hogy „ez lesz minden idők legrövidebb sajtótájékoztatója, annyira rossz mérkőzést játszottak”.

Hozzátette, a taktikai fegyelem alapjaiban hiányzott a játékukból, ezért szenvedtek 3–0-s vereséget.

„Jól kezdtünk, de visszaestünk, már az első góljuk előtt is elvesztettük a fonalat. Mindenhol ott voltunk és sehol, taktikai fegyelem nélkül játszottunk” – értékelt.

„Rossz teljesítményt nyújtottunk és megérdemelten szenvedtünk vereséget, és át kell most éreznünk ennek a súlyát. De a srácoknak pontosan egy éjszakájuk van túllépni ezen, mert péntektől már a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésre kell készülnünk.”

„Gratulálok az Atalantának, kiváló teljesítményt nyújtottak” – dicsérte az ellenfelet.

EPA/ADAM VAUGHAN

Elmondta, szerinte nem játszották le csapatát, egyszerűen csak nagyon jól működött az Atalanta emberfogásos védekezése és magas letámadása, amit ilyen szinten végrehajtani hatalmas taktikai fegyelmezettséget követel.

„Ha jobb napot fogunk ki, komoly problémákat okozhattunk volna nekik, de nem tettük, az ő akaratuk érvényesült” – nyugtázta csalódottan.

A mérkőzés összefoglalója

Klopptól megkérdezték, utólag hogyan értékeli a kissé felforgatott kezdőcsapat összeállítását és a szünetben meghúzott három cserét – ekkor lépett pályára a mérkőzést kispadon kezdő Szoboszlai Dominik is.

EPA/ADAM VAUGHAN

„Ha vereséget szenvedsz, természetes, hogy megkérdőjelezik a döntéseidet, ez már csak ilyen” – reagált.

„Megvoltak az okaim, ugyanígy tennék legközelebb is. Ha a szezon egészében jó teljesítményt akarsz nyújtani, muszáj rotálnod a játékosokat.”

A szünetben lekapta Curtis Jonest, Harvey Elliottot és Konstantinos Tsimikast, a helyükre Szoboszlai Dominik, Mohamed Salah és Andyí Robertson állt be.

„Ha úgy nézzük, az első félidőt 1–0-ra, a másodikat 2–0-ra vesztettük el, szóval…” – védte meg a kissé tartalékos kezdő összeállítását Klopp, akinek könnyen lehet, hogy a mostani volt az utolsó európai kupamérkőzése az Anfield Roadon.

A visszavágóról azt mondta, még „nincs abban a hangulatban”, hogy arról a mérkőzéstől beszéljen, ami egy hét múlva lesz, hiszen egy nagyon fontos bajnoki mérkőzés vár csapatára vasárnap.

És bizony, a legfontosabb most liverpooli szempontból, hogy a játékosok önbizalma gyorsan a helyére kerüljön, mert az angol bajnoki címért zajló versenyfutásban nem engedhetnek meg maguknak egy csütörtök estihez hasonló kisiklást.

Hét fordulóval a Premier League-szezon vége előtt pontazonossággal állnak a második helyen az Arsenal mögött és egy ponttal megelőzve a harmadik Manchester Cityt.

„Természetesen meg fogunk próbálni továbbjutni és ehhez egy nagyon jó mérkőzést kell játszanunk. Nem úgy mint ma este, ami hosszú ideje az egyik leggyengébb teljesítményünk volt.”

A csütörtöki El- és Kl-játéknap teljes összefoglalója

Európa-liga, negyeddöntő, első mérkőzések:
Liverpool (angol)-Atalanta (olasz) 0-3 (0-1)
gól: Scamacca (38., 61.), Pasalic (83.)

AC Milan (olasz)-AS Roma (olasz) 0-1 (0-1)
gól: Mancini (17.)

Benfica (portugál)-Olympique Marseille (francia) 2-1 (1-0)
gól: Rafa Silva (16.), Di Maria (52.), illetve Aubameyang (67.)

Bayer Leverkusen (német)-West Ham United (angol) 2-0 (0-0)
gól: Hofmann (83.), Boniface (91.)

Borítókép: EPA/ADAM VAUGHAN

További tartalmak