Gulácsi Péter hosszú sérülés után érdemelte ki újra a helyet az RB Leipzig kapujában, visszatérése óta a csapat nem kapott ki a Bundesligában, amikor ő védett: kilenc bajnoki mérkőzésen hét győzelem és két döntetlen a lipcseiek mérlege.
„Nincs különösebb sikerreceptem, megpróbálok a magam módján a a csapat segítségére lenni, stabilitást adni és állandóságot teremteni. Eddig remekül sikerült és remélhetőleg így is marad” – mondta a magyar kapus a Welt TV Bild Sport című műsorában, hozzátette ugyanakkor, hogy ez nem csak az ő érdeme. „Ez nem csak rajtam múlik, csapatként stabilizáltuk magunkat, egységesek vagyunk. A stabil védekezés jellemez minket, hogy kevés gólt kapunk, gyakran egyet sem, ez a sikerünk alapja.”
Kapcsolódó tartalom
A 33 éves kapus szerződése jövő nyáron jár le Lipcsében, így elmondása szerint egy szezont még biztosan marad, de arra utalt, hogy nem lenne ellenére egy szerződéshosszabbítás. „Nyártól még egy évig érvényes szerződésem van, úgyhogy legalább még egy évet még itt vagyok Lipcsében. Többször is mondtam, hogy nagyon boldogok vagyunk itt a családommal, akkor is nagyon sok támogatást megkaptunk a klubtól, amikor sokáig sérült voltam.“
Arra a kérdésre, hogy a nyári, németországi Európa-bajnokságon is ő fog-e védeni, elmondta, hogy a magyar válogatottban is hasonló szituáció alakult ki, mint a klubjában, hiszen ahogyan Janis Blaswich a Leipzigben, úgy Dibusz Dénes a nemzeti csapatban is remekül helyettesítette őt, ezért nagy a konkurencia. „A szövetségi kapitányunk azt mondta, hogy a két júniusi felkészülési mérkőzésig meghozza a döntést. Természetesen abban bízom, hogy az Eb-n is én állhatok a kapuban, hiszen karrierem egyik csúcspontja lenne, ha itt Németországban egy ilyen nagy nemzetközi tornán a hazámért játszhatnék. Nagy terveink vannak, remélem, együtt nagyon sikeres tornánk lesz” – fogalmazott.
Kapcsolódó tartalom
Az Európa-bajnokság legfőbb aranyesélyesét nem nevezte meg, de szerinte az egyéni képességek alapján Franciaország, Anglia és Portugália a favoritok között van, de Belgiumnak is nagyon sok tehetséges játékosa van, Németország pedig az utóbbi időben Julian Nagelsmann irányításával megmutatta, hogy a legjobbakkal fel tudja venni a versenyt. „Szóval úgy vélem, érdekes torna elé nézünk, aztán ott vannak a meglepetéscsapatok, reméljük, hogy mi leszünk az egyik ilyen” – mondta.
A magyar válogatott a németekkel is azonos csoportban szerepel az Eb-n, a házigazdákat irányító Nagelsmann pedig Gulácsi edzője is volt Lipcsében. Elmondta, jó lenne nyerni Németország ellen, de az is kellemes forgatókönyv lenne számára, ha mindkét válogatott továbbjutna a csoportkörből, korábbi edzőjének pedig azt kívánta: maradjon a Nationalelf élén, mert mivel kiváló edzőnek tartja, nem feltétlenül szeretné, ha valamelyik konkurens Bundesliga-klubhoz szerződne.













