Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tükörsima utolsó forduló: sorozatban negyedszer angol bajnok a Manchester City

Tükörsima utolsó forduló: sorozatban negyedszer angol bajnok a Manchester City

mti
A Manchester City sorozatban negyedszer nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokságot, miután a 38., utolsó fordulóban hazai pályán 3-1-re legyőzte a West Ham Unitedet.

Josep Guardiola együttese az év játékosának megválasztott Phil Foden távoli bombájával már a második percben megszerezte a vezetést, és az angol válogatott támadó volt az is, aki a 18. percben megnyugtatóvá tette együttese előnyét. A ghánai Mohammed Kudus első félidő végén, akrobatikus mozdulattal szerzett találata után ismét reménykedhettek a bajnoki címért még harcban levő Arsenal – amely szintén győztes meccsel zárt – szurkolói, de a második félidőben Rodri tett arról, hogy ne sokáig bízhassanak a manchesteri pontvesztésben a londoni csapatnál. A lefújás után a manchesteri drukkerek a pályára rohanva ünnepelték kedvenceiket.

A legutóbbi hét idényben hatodszor aranyérmes manchesteriek előtt korábban még egyetlen csapat sem tudott egymás után négyszer a csúcsra érni a Premier League-ben.

Győzelemmel búcsúzott a Liverpooltól a 2015 novemberében kinevezett Jürgen Klopp: a német szakember együttese több mint egy órát emberelőnyben játszott a vendég Wolverhampton ellen, s Alexis MacAllister, valamint Jarell Quansah góljaival győzött. A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a 81. percben állt be, a Liverpool harmadik helyen zárta az idényt.

Kerkez Milos piros lapja miatt kapott hárommeccses eltiltását követően a kezdőcsapatban kapott helyet a Bournemouth Chelsea elleni szezonzáróján, együttese azonban – köszönhetően többek között Moises Caicedo félpályás góljának is – 2-1-re alulmaradt, s a 12. helyen zárt.

Az európai kupaszereplésért hajtó csapatok közül a Chelsea mellett a Tottenham Hotspur, a Newcastle United és a Manchester United is nyert. Mindez azt jelenti, hogy az ötödikként záró Spurs biztosan Európa-liga induló lesz, s a hatodik Chelsea is ott lesz valamelyik nemzetközi sorozatban. Az azonban, hogy pontosan melyikben, a jövő szombati FA Kupa-döntő után dől el: amennyiben a Manchester City ott is címet véd, akkor a Chelsea El-, a bajnoki hetedik Newcastle pedig Konferencia-liga-résztvevő lesz. Ha azonban a Manchester United ér csúcsra a kupában, akkor Erik ten Hag bajnoki nyolcadikként záró együttese kaparintja meg a másik El-induló helyet, a Chelsea-nek az Kl-részvétel marad, míg a Newcastle-nek csak az angliai sorozatok.

Az már korábban eldőlt, hogy a Luton Town, a Burnley és a végül 104 kapott góllal záró Sheffield United búcsúzik az élvonaltól, amelynek a következő idényben a Leicester City és az Ipswich Town mellett a jövő vasárnapi Leeds United-Southampton mérkőzés győztese lesz a tagja.

Premier League, 38. (utolsó) forduló:
Arsenal-Everton 2-1 (1-1)
Brentford-Newcastle United 2-4 (0-3)
Brighton-Manchester United 0-2 (0-0)
Burnley-Nottingham Forest 1-2 (0-2)
Chelsea-Bournemouth 2-1 (1-0)
Crystal Palace-Aston Villa 5-0 (2-0)
Liverpool FC-Wolverhampton Wanderers 2-0 (2-0)
Luton Town-Fulham 2-4 (1-2)
Manchester City-West Ham United 3-1 (2-1)
Sheffield United-Tottenham Hotspur 0-3 (0-1)

A végeredmény:
1. Manchester City 38 96- 34 91 pont – Bajnokok Ligája-induló
2. Arsenal 38 91- 29 89 – BL-induló
3. Liverpool FC 38 86- 41 82 – BL-induló
4. Aston Villa 38 76- 61 68 – BL-induló
5. Tottenham Hotspur 38 74- 61 66 – Európa-liga-induló
6. Chelsea 38 77- 63 63 – Európa-liga/Konferencia-liga-induló
7. Newcastle United 38 85- 62 60
8. Manchester United 38 57- 58 60
9. West Ham United 38 60- 74 52
10. Crystal Palace 38 57- 58 49
11. Brighton 38 55- 62 48
12. Bournemouth 38 54- 67 48
13. Fulham 38 55- 61 47
14. Wolverhampton Wanderers 38 50- 65 46
15. Everton 38 40- 51 40
16. Brentford 38 56- 65 39
17. Nottingham Forest 38 49- 67 32
18. Luton Town 38 52- 85 26 – kiesett
19. Burnley 38 41- 78 24 – kiesett
20. Sheffield United 38 35-104 16 – kiesett
Az Evertontól nyolc, a Nottinghamtől négy pontot levontak.

Borítókép: EPA/ASH ALLEN

További tartalmak