Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Lemondott a BL-döntős Borussia Dortmund vezetőedzője

Lemondott a BL-döntős Borussia Dortmund vezetőedzője

MTI
 Edin Terzic csütörtökön lemondott az előző idényben Bajnokok Ligája-döntős Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 41 éves szakvezető azt kérte, hogy azonnali hatállyal bontsák fel a szerződését, a vezetőség pedig a megbeszélések után eleget tett ennek.

Terzic elmondta, óriási megtiszteltetés volt számára Német Kupát nyerni 2021-ben a Borussiával, idén pedig eljutni a BL döntőjébe, de a londoni finálét követően találkozót kért a vezetőktől, mert úgy érezte, hogy a klub új korszakának új vezetőedzővel kell kezdődnie.

Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom az elmúlt hetekben, de az intenzív megbeszélések után az alapvető érzéseim nem változtak” – szögezte le.

Terzic kilenc év után távozik Dortmundból, vezetőedzőként az utolsó majd két és fél esztendőben tevékenykedett, korábban volt utánpótlásedző és technikai igazgató is.

Borítókép: epa11374897 Dortmund's head coach Edin Terzic gestures during the team's training session on the UEFA Open Media Day ahead of the UEFA Champions League final in Dortmund, Germany, 28 May 2024. Borussia Dortmund will face Real Madrid in the UEFA Champions League final on 01 June 2024 in London. EPA/FRIEDEMANN VOGEL

További tartalmak