A City múlt vasárnap a Chelsea elleni, idegenbeli 2-0-s győzelemmel kezdett, ezúttal viszont gyorsan, a 7. percben hátrányba került. Az első negyedóra végéig azonban három góllal válaszolt erre. Erling Haaland előbb 11-esből talált a kapuba, aztán Kevin De Bruyne passzolt a hálóba labdaszerzést követően, majd ő hozta helyzetbe Haalandot, aki nem hibázott. A norvég csatár aztán a 88. percben távoli lövéssel is bevette a vendégek kapuját. Ezzel összességében a 23., a Manchester City színeiben a 10. – ebből a PL-ben a hetedik – mesterhármasát érte el.
A Manchester City 2021-ben kapott ki legutóbb újonctól, a Leeds Untedtől, azóta 18 mérkőzésből 17-et megnyert, egyet pedig döntetlenre hozott feljutó csapat ellen. A manchesteri alakulat immár 45 meccs óta veretlen hazai pályán, 38 győzelem mellett hét döntetlenje van ebben az időszakban.
A másik manchesteri együttes, a United nem tudott pontot szerezni azután, hogy az első körben nyert a Fulham ellen. Szombaton a Brighton vendégeként a 60. percben még egyenlített, de a hazaiak a 95.-ben Joao Pedro fejesével kiharcolták a győzelmet. Az MU az első és a második félidőben is szerzett érvénytelen gólt. Utóbbinál, a 71. percben Alejandro Garnacho jól érkezett egy keresztpasszra az ötös bal oldalán és az üres kapuba lőtt, de középen Joshua Zirkzee a gólvonalon térddel beleért a labdába, így les miatt érvénytelen lett a találat.
Az esti mérkőzésen a legutóbb ezüstérmes Arsenal 2-0-ra legyőzte vendégként az előző idényt a negyedik helyen záró Aston Villát, a londoniak góljait Trossard és Partey szerezték.
Premier League, 2. forduló:
Brighton-Manchester United 2-1 (1-0)
Crystal Palace-West Ham United 0-2 (0-0)
Fulham-Leicester City 2-1 (1-1)
Manchester City-Ipswich Town 4-1 (3-1)
Southampton-Nottingham Forest 0-1 (0-0)
Tottenham Hotspur-Everton 4-0 (2-0)
Aston Villa-Arsenal 0-2 (0-0)
vasárnap játsszák:
Bournemouth-Newcastle United 15.00
Wolverhampton Wanderers-Chelsea 15.00
Liverpool-Brentford 17.30