Menetrend

    Immár hivatalos, a 18 éves Yaakobishvili Áron bekerült a Barcelona Getafe elleni keretébe

    Immár hivatalos, a 18 éves Yaakobishvili Áron bekerült a Barcelona Getafe elleni keretébe

    m4sport.hu
    A Barcelona labdarúgócsapata szerdán közzétette a Getafe elleni bajnokijára nevezett keretét, amelyben ott van a magyar Yaakobishvili Áron is.

    A német válogatott Marc-André ter Stegen a hétvégén szenvedett súlyos térdsérülést, amelynek következtében ebben a szezonban már nem léphet pályára, így a kapus Yaakobishvili Áron az FC Barcelona labdarúgócsapatának első keretéhez került, s már napok óta ott is edz.

    A gránátvörös-kékek szerdán a hivatalos közösségi oldalukon a szerda esti, Getafe ellen nevezett keretükről is kiadták a hivatalos névsort, amelyben a 18 éves magyar tehetség is szerepel, így immár biztos, hogy Yaakobishvil ott lesz a felnőttekkel a soron következő La Liga-mérkőzésen, igaz, a spanyol média Inaki Penát várja a kezdőbe.

    A georgiai származású, de Budapesten született magyar utánpótlás válogatott futballista 2018-ban került a katalán klubhoz, amelynek harmadik számú, korosztályos csapatában véd. Jelenlegi szerződése jövő nyárig szól. Yaakobishvili Áron testvére, Antal szintén Spanyolországban, a Girona együttesében szerepel.

    Borítókép: MTI/EPA/EFE/Toni Albir

    További tartalmak