A Galatasaray szombaton háromgólos előnyt leadva végül 3–3-as döntetlent játszott a Kasimpasával a török bajnokságban, a frissen szerződtetett Sallai Roland először volt ott a kezdőcsapatban, ám a félidőben lecserélték.
Kapcsolódó tartalom
Mint azóta kiderült, a magyar válogatott támadót nem taktikai okokból hozták le, hanem sérülés miatt – ezt Okan Boruk vezetőedző árulta el a lefújás után. Noha a szakember arról nem adott tájékoztatást, mennyire súlyos sérülésről van szó, a török lapok ágyékproblémáról írnak, azt viszont nem lehet tudni, mennyit kell kihagynia a 27 éves játékosnak.
Sallai esetleges kiesése azért is lényeges, mert hamarosan folytatódnak a Nemzetek Ligája küzdelmei: a magyar labdarúgó-válogatott október 11-én, szerdán Hollandiát fogadja a Puskás Arénában, három nappal később pedig a bosnyákokhoz látogat.
Marco Rossi kedden, 13 órakor hirdeti ki a válogatott keretét az említett mérkőzésekre, az eseményt az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport
a csoport további programja a Nemzetek Ligájában:
3. forduló (október 11.):
Bosznia-Hercegovina – Németország, Zenica 20.45
MAGYARORSZÁG-Hollandia, Puskás Aréna 20.45
4. forduló (október 14.):
Bosznia-Hercegovina – MAGYARORSZÁG, Zenica 20.45
Németország-Hollandia, München 20.45
5. forduló (november 16.):
Németország – Bosznia-Hercegovina, Freiburg 20.45
Hollandia-MAGYARORSZÁG, Amszterdam 20.45
6. forduló (november 19.):
Bosznia-Hercegovina – Hollandia, Zenica 20.45
MAGYARORSZÁG-Németország, Puskás Aréna 20.45